Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült,
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat.
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
“Uram, te megmutattad békességedet!”
- szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes.
Több hónappal ezelőtt csodás eset történt egy amerikai városban egy édesanyával. Az asszony gyermeket várt, egészen pontosan gyermekeket, ikreket, amikor két hónappal a szülés várható ideje előtt hirtelen rosszul lett. A férje azonnal a kórházba szállította feleségét, de az orvosok hiába próbáltak segíteni neki, hamarosan beállt a halál. Perceken keresztül próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak eredménnyel.
Látván, hogy az édesanya életét már nem lehet megmenteni, az egyik orvos hirtelen úgy döntött, hogy legalább a gyermekek életét mentsék meg. A műtétet percek alatt elvégezték, a két magzatot életben világra segítették.
Amikor azonban felsírtak a kicsinyek, hirtelen elkezdett dobogni az anyuka szíve, felnyitotta szemét, az orvosok és segédkezők legnagyobb csodálkozására gyermekeit kereste. Mindenki megdöbbent, mert ilyet még senki nem látott, hogy egy halott édesanyát újszülött gyermekei visszasírtak volna az életre.
Egy lengyel atya, Robert Kukuczka foglalja össze magyarul Glória Póló tanúságtételét. Van benne néhány hiba, de tudjuk, hogy ő lengyel, így aranyosan hangzik.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Gloria Polo budapesti előadásának (tanúságtételének) felvételei (Máriaremete 2017.08.26.) - túlvilágról tett vallomás, ami megerősíti a katolikus hitünk igazságait. Itt vannak a felvételek, alatta három A4-es írásbeli összefoglaló. Aki még nem olvasta a vastagabb könyvét itt az ideje, hogy elolvassa ezt rövid formájában! Ne keressünk kibúvókat, itt az időnk, hogy felismerjük az igazságot. A könyvben remény van és az út, ami az örök boldogsághoz vezet. :) Ez az örömhír. Jézus akar megszabadítani arról, ami nem az övé. :) Köszönöm!
A túlvilágról visszatért bolíviai fogorvosnő Gloria Polo tanúságtétele, mely számtalan embert vezetett vissza Isten szeretetéhez. Nagyon ajánlom azoknak, akik halálos bűneik mellett kitartva hiszik azt, hogy szeretik Istent!
Összefoglaló:
- túlzott test szépsége, épsége Gloria életében Isten szerepét játszotta az 1. helyén! Hogy a férfiaknak tetsszen képes volt érte szenvedni. Emiatt bulimiás és anorexiás lett! Ő nem Istennek akarat tetszeni, nem ápolta lelke tisztaságát, csak a test épségét!
- Fogamzásgátlókat szedte, alkalmazta, pl. spirált, ami olyan élet elleni eszköz, ami okozza magzat halálát. Mivel, amikor férfi és nő sejtek eggyé válnak lesz belőle 9 hónap múlva teljes ember. De attól a pillanattól fogva, amikor a sejtek eggyé válnak Isten bele leheli halhatatlan, felnőtt ember lelkét. Akkor spirál gyilkos eszköz. Ennek a használata egyenlő abortusszal!
23. A katolikusoknak a 10 parancsolat szerint kell megélnie az életét. Szeretetben tartsa ezeket a parancsokat. Hálát adjon Istennek azért, hogy rendbe akarja tartani a világot. Szeretni kell az Istent, aztán ezáltal saját magunkat és embertársainkat. Nem elhagyni őket krízis pillanatában, keresztre kerülni velük nehézség pillanatában, reményt nyújtani nekik! Minden ember másikért felelős, ez a SZERETET!
24. PAP HIVATÁS KIVÁLTSÁGA! A papszenteléstől kezdve Isten papnak legnagyobb dicsőségét adja. Pap NEM KÖZÖNSÉGES EMBER, akár bűnös lenne! Még többet kell érte imádkozni, kritizálásunk miatt, mert ezáltal büszkeség bűnben marad az, aki kritizál! Pap Jézus szívével kapcsolódik össze! Jézus papok szíve által Istenhez vezeti a bűnösöket, az elveszett bárányait! Ezért is a sátán utálja katolikus papokat, mert Istenhez vezeti az embereket, kiragadja őket a pokol tarkától!!!
25. A sátán igyekszik minket ÖNZÉSBEN, KÖZÖMBÖSSÉGBEN bezárni!!! Amikor az ember érzékeknek, érzelmeknek, lustaságnak, élvezeteknek, kritikának, büszkeségnek odaadja magát ez annak egyenlő, hogy Istent kitaszítom az életemből, szívemből, Istennek NEMET mondok!!! Ez ember tragédia, ami az elején érzi kényelmes, de csak az elején!!!
26. Pl. varázslat, jóslás, babonaság, csillagokban való bizalom, okkultizmus SÁTÁN IMÁDATA! Nagy bálványimádás bűne! Ha ezeket teszem ezáltal Sátánt mesternek választom és NEKI SZOLGÁLOK! Az ő rabszolgája vagyok!
28. Hűtlenség, csalás, abortusz támogatása pornográfia sátán ravaszságának a műve, ami Istentől eltávolítja az embereket!
29. Tovább bálványimádás bűne: teljes mértékben odaadni magunkat pl. ROCK, Heavy Metal, Dead Metal zenének. Miért? Mert eredetileg ROCK zene Istentől eltávolít. Sok sátán ravaszsága van benne. Ha a rock zene eltávolít mindennapi imától, mise járásától, unalmasnak már tartasz a szentmisét, undorodsz a templomba járásától, akkor a zenében voltak REJTETT üzenetek, amelyek a tudatalatti szférádra hatottak. Az olyan zene akár papság gyűlöletéhez vezet.
- Pénzimádata lett Gloria életének szerves része. Gloria mindent megtett pénzért, nem volt benne önzetlenség! Fogyasztó életet élt (venni-megenni). Amit vett általában csakis magának vett, hogy ezáltal saját önző életét, hiúságát szolgálja.
- Szemérmetlenség, teste ápolása, hogy a férfiaknak tetsszen, …
- Szinkretizmus (összekeverte Isten dolgait e világi dolgokkal és ezeket imádta. Istenesíteni azt, ami nem Isten). SZERENCSÉT, JÓ EGÉSZSÉGEZ garantáló AMULETTEK HORDOZÁSA! Energia kiáradozó tárgyak viselete. Bioenergetika, jóga, reiki (NEW AGE).
30. Hit elhagyása a bűnökhöz való ragaszkodása miatt! Gloria elhagyta katolikus hitet és protestáns lett. Miatta a fiú testvére protestáns lelkész lett. Gloria csak azért katolikus hithez tért vissza, mert protestáns lelkész anyagi támogatását kért tőle L (Rossz motivációja). PÉNZ LETT GLORIA ISTENE!
31. Most már tudja ezt Gloria, hogy a papokat nem jó dolog kritizálni, mert az ember nem az Isten, hogy elítélje másokat. Isten ember szívét lát, mi csak a külsőjét! Minden papért imádkozni kell, hogy még jobb, odaadók papok legyenek. Arra kell mindig vigyázni minden embernek, hogy ÉN jó legyek, hogy Istennek tetsző életet éljek én, hogy mások felé megértőek legyünk és imádkozzunk egyik másikért! Minden ember Isten előtt bűnös. Soha nem vagy túl jó, vagy túl tökéletes! Ki vagy te, hogy kritizálj másokat?
32. Miért annyira kevés pap van a mai világban? Mert sokakat megölték a szülők az anyaméhében az abortusz által!!! A sátán elsősorban azoknak a gyerekeknek halálát követel szülők döntése által, akikből papok jó, lelkek mentő papok lettek volna. Ezáltal a világ egyre jobban erkölcsileg tönkre megy, mert ott ahol szentéletű papok vannak, ott az emberek is szentté válnak! Ott ahol papok vannak, akikért imádkoznak, akkor sok ember lelke meg van mentve az örök kárhozattól!!! Gloriának Isten megmutatta, hogy az általa abortál gyermekéből egy jó pap lett volna. Miatta Gloriának szíve még mindig nagyon fáj!
33. Szüzesség Isten ajándéka! Aki elveszíti szüzességét testig már nem lehet azzá soha! Aki elveszti szüzességét, az lélekben és fizikailag idővel tönkreteszi magát! Gloria azt ajánl minden lánynak, hogy soha ne hallgass buta, rossz, elromlott emberek tanácsára, hogy az életben mindig egyszer lehet kipróbálni, hogy mi a szex. Lehet, hogy aztán a gyermeked gyilkosává fogsz válni! Aki tiszta szívű tudja azt, hogy az anya méhében növekvő GYERMEKET (nem magzatot) óvni, szeretni és áldani kell! Ezzel később jól jársz!
34. Ha az apa abortuszra kényszeríti feleségét, akkor ő gyilkossá válik és egyre eltávolodik Isten szeretete forrásától! A GYERMEKNEK (MAGZATNAK) MÁR FELNŐTT EMBER LELKE VAN. A FOGANTATÁS PILLANATÁTÓL ISTEN BELE LEHEL FELNŐTT EMBER HALLHATATLAN LELKÉT. EZÉRT IS MAGZAT ELTÁVOLÍTÁSA ÁRTATLAN EMBER GYILKOSSÁGA! Ennél a tettnél nincs undorítóbb bűn. Aki pl. ajánlja valakinek abortuszt végezni máris az ÖRDÖG PAPJÁVÁ VÁLIK! Aki akár gondolatban vagy szóban támogatja az abortuszt az ÖRDÖG PAPJÁVÁ válik!!! A TUDOMÁNY semmit nem jelent, ha támogatja az abortuszt! Az abortuszt nem lehet KEGYESSÉGNEK nevezni, ez a legrosszabb tett, ami létezik a világon! Aki abortuszt végzi, nem méló arra, hogy orvosnak nevezzék, ez gyilkos!
35. Minden országot, ahol engedik abortuszt ÁTKOZOTTNAK nevezi Gloria, aki állt az Istenítélő széke előtt! ABORTUSZ ELVÉGZÉSE MÁS ÁTKOKAT HOZ A VILÁGRA!
36. GYÓNJUNK, TARTSUNK BŰNBÁNATOT, mivel Jézus ezzel elkezdte az ő küldetését, hogy bűnbánatot tartsunk, hogy megtérjünk. Gyónjunk meg bűneinket és ne keressük kibúvókat. Nekem személyesn meg kell térnem. Imádkozzunk a bűnösök megmentéséért! Ámen!
Felvételek:
1.
https://www.youtube.com/watch?v=VDzdklrGUhI&feature=youtu.be
2.
https://www.youtube.com/watch?v=o4G9JQ1btfU&feature=youtu.be
3.
https://www.youtube.com/watch?v=S644i-4OZPI&feature=youtu.be
4.
https://www.youtube.com/watch?v=VtlFQv_XThU&feature=youtu.be
5.
https://www.youtube.com/watch?v=MiG_kt4psHY&feature=youtu.be
Robert Kukuczka sdb
- Tudom, hogy mindent meg akarsz nekem adni. A legtöbb amit adhatsz, nem az anyagiak bősége, hanem a figyelem, családunk benső öröme és főként egy-két kistestvér.
- Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki tőled.
- Légy velem határozott! Ez azért fontos nekem, mert ez által érzem magam biztonságban.
- Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel! Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
- Ne viselkedj velem úgy, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok! Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon "nagy"-ként próbálok viselkedni.
- Ne javíts ki mások előtt! Sokkal többet érsz el, ha kettesben csendben elmagyarázod, hogy miben hibáztam.
- Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök volnának! A kettő összekeverése megzavarja bennem az igazi értékek kialakulását.
- Ne védj meg cselekedeteim következményeitől! Néha szükségem van arra, hogy - fájdalmak árán is - magam tapasztaljam meg a következményeket.
- Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: nem szeretlek! Legtöbbször nem te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, amely akadályoz, hogy kedvem szerint éljek.
- Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal! Néha csak azt szeretném elérni, hogy rám figyeljenek.
- Ne korholj állandóan! Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, ha süketnek tettetem magam.
- Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam! Ezért tűnik néha úgy, mintha nem lennék "becsületes".
- Szánj rám mindennap időt és ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok hozzád! Ha nem figyelsz és nem válaszolsz, egy idő után abbahagyom a kérdezést és máshol keresek választ a kérdéseimre.
- Légy következetes! Ha nem vagy következetes, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni benned.
- Ne mondd nekem, hogy félelmeim butaságok! Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz nekem segíteni, ha megpróbálsz megérteni.
- Sose tégy úgy, mintha te tévedhetetlen és tökéletes lennél! Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rádöbbenek, hogy egyik sem vagy.
- Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem! Az őszinte bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem.
- Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni! Kérlek, nyugodj bele próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.
- Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök! Biztos nehéz neked lépést tartani velem, de kérlek, legalább próbáld meg.
- Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül! Talán nem is kell ezt neked mondanom. Vagy mégis?
- Kérlek, tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges! Szükségem van rád!
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét?
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan.
Az idő rövid,
A zene elillan.
Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahova elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz, s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék, melyet eldobsz.
Az élet nem versenyfutás,
Lassíts, ne szaladj oly gyorsan,
Halld meg a zenét, mielőtt a dal elillan.