A kitiltott Isten válasza

Gyakran megkérdezik az emberek a keresztényeket: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.



Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?

Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:


Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott.

Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.

Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek.
És azt mondtuk, rendben.

Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.

És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.

"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló"

És a válasz?

"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel: Isten."

Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.

Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben!

Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.

Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.

Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?

 

Evangelista

Kilencvenkilenc

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szomorú király és annak egy apródja, mely mint minden nagyon szomorú király apródjához illik, nagyon boldog volt. Minden reggel ébresztette a királyt, reggelit vitt neki, miközben trubadúr énekeket dúdolgatott. Átszellemült arcán széles mosoly ült, mindig nyugalommal és örömmel állt hozzá az élethez. Egy nap a király hivatta:

- Apród! - mondta - Mi a te titkod?
- Milyen titok, felség?
- Mi az örömöd titka?
- Nincs itt titok, felség.
- Ne hazudj, apród. Küldtem már bitóra csekélyebb sértésekért is, mint egy hazugság!
- Nem hazudok felség, nincs titkom.
- Miért vagy mindig vidám és boldog? Hmmm? Miért?
- Uram, nincs okom a szomorúságra. Felséged kitüntet azzal, hogy szolgálhatom. Hitvesemmel és gyermekeimmel abban a házban lakunk, melyet a királyi udvar bocsátott rendelkezésünkre. Öltöztetnek és etetnek, és ezenfelül még olykor egy kis pénzt is kapunk, hogy szeszélyünket kielégíthessük. Hogy ne lennék boldog?
- Ha nem mondod el titkodat azonnal, fejedet veszted! - mondta a király. Senki sem lehet boldog azért, amiket említettél.
- De felség, nincs titkom... szeretnék a kedvében járni, de nincs olyan amit elhallgatok.
- Eredj! Eredj, mielőtt még hivatnám a hóhért!

A szolga mosolygott, meghajolt és kiment a teremből. A király örjöngött, nem értette miért boldog az apród, amikor kölcsönben él, használt ruhát hord és csak a királyi asztal maradékát eszi. Miután megnyugodott a legbölcsebb tanácsadóját hivatta, és elmesélte neki a beszélgetést.
- Miért boldog az az ember?
- Oh Felség, az a helyzet, hogy nincs benne a körben.
- A körön kívüli?
- Így van.
- És ettől boldog?
- Nem uram. Ez az amitől nem boldogtalan.
- No lássuk értem-e? A körben lenni tehát a boldogtalanságot jelenti.
- Így van.
- És ő nincs benne.
- Így van.
- És hogy lépett ki?
- Sosem volt benne...
- Milyen kör ez?
- A kilencvenkilences kör...
- Igazán nem értelek!
- Csak akkor értenél, ha hagynád hogy bemutassam neked.
- Hogyan?
- Hagyd hogy az apródod belépjen a körbe.
- Igen! Kötelezzük rá, hogy lépjen be!
- Nem, Felség, nem lehet kényszeríteni senkit a belépésre.
- Akkor be kell csapni!
- Nem szükséges, Felség. Ha megadjuk neki az alkalmat önként lép be.
- De nem jön rá majd, hogy ez azzal jár, hogy boldogtalan lesz?
- De rájön...
- Akkor nem lép be.
- Nem tudja majd elkerülni...
- Azt mondod, hogy tudatában lesz, hogy boldogtalansággal jár ebbe a nevetséges körbe tartozni és még így is belép és nem tud majd kilépni?
- Így van, Felség... Hajlandó vagy elveszíteni egy kíváló szolgát hogy megértsd a kör működését?
- Igen.
- Jól van. Ma este érted megyek, készíts elő 99 aranypénzt, tedd egy bőrzsákba. Se többet, se kevesebbet!
- Ennyi? Vigyem esetleg testőreimet?
- Csak a bőrzsákot. Este találkozunk, Felség.
Így történt, hogy aznap este a bölcs a királyért ment. Együtt az apród házához settenkedtek, ott várták meg a hajnalt. A házban kigyulladt az első gyertya. A bölcs a zsákot az ajtóra kötözte egy üzenettel, mely így szólt: EZ A KINCS A TIED. EZ EGY JUTALOM, MERT JÓ EMBER VAGY. ÉLVEZD ÉS NE MOND EL SENKINEK HOGY TALÁLTAD.

Miután az ajtóra kötözte, bekopogott és újra elbújt. A szolga kijött, meglátta a zsákot, elolvasta az üzenetet, megrázta a táskát, s ahogy a fémek csörgését meghallotta összerezzent, magához szorította a kincset, körülnézett, hogy megbizonyosodjon senki se látta meg, és bement a házba. Kívülről hallatszott, hogyan zárja be az ajtót, míg a király s bölcs az ablaknál elbújtak, hogy megfigyelhessék a jelenetet. Az inas mindent lesöpört az asztalról, kiürítette a zsákot és nem hitt a szemének... Egy hatalmas rakás aranypénz! Mit rakás? Egy hegy volt ez az ő számára! Ő, aki sose érintett egy aranypénzt sem ,most egy egész hegynyi volt előtte... Meg-megérintette, simogatta, a gyertyafényben csillogtatta őket. Így játszadozott, aztán 10 darabonként kupacokba rakta...

Első, második, harmadik, negyedik... de az utolsó kupacba csak 9 érme jutott! Körülnézett az asztalon, a földön, végül a zsákba kukkantott. Hát ez ez nem lehet... Kiraboltak! - kiáltotta - Kiraboltak! Mindenütt kereste, de hiába. Míg az asztalon, mintha gúnyolódna vele egy halom tündöklő érme, csak arra emlékeztette, hogy 99 aranypénz... "csak" 99... "Kilencvenkilenc érme. Sok pénz" - gondolta. "De hiányzik egy érme. Kilencvenkilenc nem kerek szám." - gondolta "Száz, az kerek szám, de kilencvenkilenc, az nem..."

A király és bölcs tanácsosa az ablakon keresztül figyelték, hogy az apród arca már nem volt a régi. Összehúzódott a szemöldöke, arcára feszült vonások ültek. A szolga visszatette az érméket a zsákba, körülnézett hogy a házban senki nem látta-e meg, és elrejtette a zsákot. Aztán papírt, tollat ragadott és számolni kezdett. Hangosan rágódott, vajon mennyi időt kellene még dolgoznia ahhoz, hogy megvehesse a hiányzó századik érmét. Hajlandó lenne ezért keményen dolgozni, amig el nem éri. Talán utána már nem is kellene többet dolgoznia... Hiszen száz aranypénzzel az ember már gazdag, nem is kell dolgoznia, nyugodtan élhet...

Hangosan így gondolkodott: Ha dolgozik és rendszeresen félretesz, és még egy kis extra pénz is bejön, talán 11 vagy 12 év elég lenne, hogy megszerezhesse azt a hiányzó egy aranypénzt. "De tizenkét év nagyon hosszú idő!" - gondolta. Talán megkérhetné a feleségét, hogy dolgozzon a faluban - egy ideig. Ő pedig délután 5 után, amikor végetér munkája a palotában, vállalhatna valamit, amivel estig dolgozhatna egy kis plussz pénzért. Osztott-szorzott... Így talán 7 év is elég lenne, hogy összehozzák..."Hét év, hét év... Ez túl sok idő!" Talán bevihetnék a faluba a megmaradt ennivalót esténként, és eladhatnák. Hisz minél kevesebbet esznek, annál többet tudnak majd eladni. Eladni és eladni... Ekkor még nyár volt és meleg volt. Arra gondolt: Minek nekünk annyi téli ruha? Minek egynél több cipő? Óriási ugyan az áldozat, de 4 év iszonyatos erőfeszítése után meglenne a századik érme...

A király és bölcs tanácsosa visszatértek a palotába. Az apród "sikeresen" belépett a kilencvenkilences körbe... Az elkövetkező hónapokban a szolga a kigondolt terve szerint cselekedett...

Egy nap az apród a királyi szobába mérgesen lépett be.
- Mi bajod? - kérdezte a király jószándékúan.
- Semmi bajom Felség, semmi bajom...
- Nem is olyan régen még énekeltél és nevettél!
- Dolgozom, nemigaz? Vagy mit kíván, Felség? Legyek udvari bohóc és trubadúr is?

Kis idővel a király menesztette a szolgát. Nem kellett neki egy olyan apród, akinek mindig rossz a hangulata...

Osho: A három kincs c. műve alapján

Mobilbiblia


Ha a Bibliádat is legalább annyira fontosnak tartanád, mint a mobilodat, akkor

* mindig nálad lenne,
* naponta többször is elővennéd,
* visszafordulnál érte, ha valahol ottfelejtetted,
* figyelnéd, hogy nem érkezett-e üzenet,
* ezt ajándékoznád gyerekeidnek,
* magaddal vinnéd utazásaidra,
* rögtön ehhez nyúlnál vészhelyzet esetén.

És még a hívásdíj miatt sem kell aggódnod, mert Jézus Krisztus maradéktalanul kifizette a számlát!

Kereszt

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térdre borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz: Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek hadd tegyem le és kaphassak másikat. Rendben van gyermekem! - válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.
Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet. Azt kérem ott, ami a sarokban van! - mondta. Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza! - felelte Jézus.

Amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom, akkor nézzünk körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak saját keresztünk súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...

Balta

Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj. Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.

Ablak

Ha szükségem van valamire és egy szegény emberhez fordulok - mesélte a rabbinak valaki -, barátságosan fogad és amennyire tud, segít. Ha egy gazdaghoz megyek, szóba sem áll velem. Mondd, miért ilyen furcsa ez a világ?
- Gyere az ablakhoz és nézz ki! - mondta a rabbi látogatójának. - Mit látsz?
- Hát mit látnék?! - válaszolta a látogató. Látom az utcát, a fákat; a járókelőket, egy fiatalasszonyt a gyerekkocsijával, a botjára támaszkodó öregembert...
- És most gyere ide a tükörhöz - szakította félbe a rabbi. - Mit látsz?
- Micsoda kérdés, mit látnék, ha a tükör előtt állok?! Természetesen magamat.
- Látod, így van ez. Üvegből van az ablak is meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod...