Balássy László: Novemberi gondolatok
 
Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül...
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.
 
 
0. nap
Eljön
 
Advent. Szelíd zengésű üzenet
Eljön. Eljön.
Beteg - a gyógyulásod,
rab -a szabadutásod,
halott - az életed.
Szomorú - most jön az öröm,
erőtlen - most jön az erő,
éjbe járó, hajnalra váró
fölkell a fény neked.
Zendül az ág,
zendül a föld,
Isten üzen...
 
Eljön. Eljön.
Advent, Advent.
Advent. Dörög rendíthetetlen
kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
Eléd kerül, mint könny, sikoltás.
Ha bölcsőben meg nem látod,
Utadat állja, mint koporsó,
 
Eljön az Első és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja
Nem talált szíveden a hangja,
figyelmeztetések tüzében hallod
majd meg e hangot.
És rombadőlhet minden oltár,
Elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
Házad küszöbén fog megállni,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgő lépteit meghallani.
 
Eljön. Eljön. Ki nem kerülheted,
Ha kikerülöd, mint kegyelmet,
ugy kell bevárnod, mint ítéietet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég!
Mozdul a föld!
Isten üzen?
Eljön. Eljön.
Advent. Advent.
 
 
1. nap
Herjzeczki Géza: Várj még!
 
Megállt a víz.
Minthogyha óriási kéz
tartotta volna föl,
megállt,
s rakásra gyűlt,
feszült,
hullám hullámra hőkölt.
Megállt egy percre,
amíg a túlsó partra
át nem értünk.
 
Várj még Uram!
Kezed ne vedd el!
Még mindig itt vagyok,
Még mindig itt vagyunk sokan.
                      
 
2. nap
Groska Jószef: Jöjj békesség fejedelme!
 
Jöjj békesség fejedelme!
Az egész világ téged vár,
mert oly sok háború után
békességben szeretne élni már.
 
Jöjj békesség fejedelme!
A megváltott nép hív és vár!
Vándor utján probák között
félelemmel, fáradtan jár...
 
Jöjj békesség fejedelme!
Hozd el békeországodat!
Amelyben édeni béke
várja, a  megváltottakat!
                     
 
3. nap
Ölbey Irén: Adventi hajnal
 
Zihál a szél s megfagy a sóhaj,
a felhő fenn hajó raj.
 
Könyörtelen, vad téli éjjel,
az út a messzeségbe vész el.
 
De lángruhában száll az angyal
s lila sugárral gyúl a hajnal.
 
Adventi hajnal, zeng és árad
a lélekből a tiszta bánat.
 
S a vágy zokog és zsolozsmázik
s harsog az Isten trónusáig.
 
Sikolt a könnyes antifóna,
hogy jöjjön a szépséges óra,
 
harmatozza az Úr, az áldott,
a békét és az igazságot.
 
Táruljon ki a Menny, a fénydús
s szülessék meg a drága Jézus.
 
 
4. nap
Széll Barnabás: Mit mondasz majd
 
Mit mondasz majd,
ha előtte állsz,
egyedül, magad?!
Kérdések tüze
zúdul ott neked
Nem lesz ember pajzs
akit feltarthatsz,
hogy ő is ezt teszi
és nem mondhatod:
Ezt pont te kérdezed?!
- Ó példát adott -
A legszebb ruha
előtte nem takar
A legszebb mosoly
Őt nem téveszti meg
Semmit nem ér ott
a pénzed, és bűn
a pesszimizmusod
- mire mindig volt okod —
mit mondasz majd...
         
 
5. nap
Képes Géza: A XLII. zsoltár
 
Mint a forrás friss vizére
vágyakozik a szarvas:
szívem vágyik, hajtja vére
Tehozzád, ó, irgalmas.
Rád áhítozom nagyon,
itass meg, mert szomjazom -
Uram, Istenem, adj erőt
megállnom szent színed előtt.
 
Éjjel-nappal égő könnyek
sózzák meg kenyeremet,
midőn ellenségim jönnek
kérdvén: „Hol az Istened?"
Ezekről emlékezem,
igen megkeseredem -
Istenem, házadba mégyek,
hol örvendezvén dicsérlek.
 
Mért hagytad el így magadat,
én lelkem, mért csüggedsz el;
Hisz van még benned indulat
Istent várni könnyekkel.
Ne nyugtalankodjál hát,
bízzál Benne, s adj hálát,
s amíg szíved hálálkodik,
az Ő arca megszabadít.
 
Nyomorúságok mélysége
egymást űzi, kergeti.
Az árvíznek sincs még vége,
Uram, vess féket neki.
Mért könyörgök hiába ?
Mért járok gyászruhába ?
Ellenségim mért bántanak?
Reám kardot mért rántanak?
 
Örvény örvénynek kiáltoz
zuhatagod hangjában.
Ellenségem éngem átkoz
veszett, vad haragjában.
És úgy érzem, mintha ím
eltördelnék csontjaim.
Gyaláznak szorongatóim,
belém vág szorongató kín.
 
Nappal parancsolja az Úr
az Ő irgalmasságát
s a vak éj, ha reám zúdul,
kegyelme a biztos gát.
Ellenségim szavait
zsigereim kivetik.
Magamat biztatva mondom:
Bízzál, az Úr győz a gondon.
 
 
6. nap
Egy évszázad
 
Ezer év és még ezer. S talán az ötödik.
Ő általa és érette vagyunk ma itt,
Kiket vert a sors és megőrzött a hűség,
A porból emeltfel a daccal megvallott hit.
 
A fekete éj urai fémszörnyeken jöttek,
Az esendő testen mégis átfénylett a lélek,
És ha elindultak a marhavagonok,
Felizzottak a rabok szívében a fények.
 
Egy évszázad. A szép új világ ígérete
Tüzben, vénnocsokban vált ócska ronggyá.
Mégsem szánta önnön álmaink vesztét,
Ki keresztként hordta a kor megannyi gondját.
 
Mert nincs gazdagabb, ki megosztja mindenét,
Amije van s a nincsen is osztozik mással,
S az örök igék hű pásztoraként
Megküzd milliónyi kishitű Tamással!
 
Az idő küllői közt, kerékbetört testtel,
Itt állunk. Már megkoptak a becéző igék,
Csak érinteni tudunk felsebzett ujjbegyekkel,
Hogy felszakadjon végre az ólomszínű ég.
 
Mert eljön egy új kor, tisztább, igazabb élet,
Hol otthonra lel az emberarcú nemzet,
S mi veled, jóságod és konok hited által,
Követjük az egyetlen, igaz fejedelmet.
 
 
7. nap
Juhász Gyula: A Várta
 
Fölégettem az összes hidakat,
Egyedül állok örök ég alatt.
 
Nem kell a kincs és nincs már szerelem,
Csak a magány és szegénység van velem.
 
Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.
 
Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.
 
Jövő minden reményét ringatom,
Mint a vihart és fészket a falomb.
 
Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.
 
         
8. nap
Gerzsenyi Sándor: Az öreg hajós balladája
 
Sómarta, hínárlepte, vásott bárka.
Csoda, hogy még a felszínen marad.
Moszatok, csigák martak oldalába.
Rozoga, múzeális, vén darab.
 
A vén hajós az árboccal bajolgat.
Vitorlát rángat... Túlgyors az iram.
Egybemosódik már a mult s a holnap.
Közelg a part. - Ó, irgalmazz, Uram!
 
Ezer vihar közt érkezett e szirthez,
Mely forgácsot csinál belőle tán.
Jó lenne látni, a vén harcos mint lesz
Nyertes bajnok a hosszu harc után.
 
Szép kikötőből indult, ifjú hévvel.
Csattogtatta vitorláját a szél.
Nem értette, a mentőöv miért kell,
S feje fölé az oltalmas fedél.
 
Őseitől egy kopott Könyv maradt rá,
Az szolgált biztos iránytű gyanánt;
Az kötözte meg, az tette szabaddá,
Az oldotta, ha rátört: a magányt.
 
A mélység torka gyakran tágra tárult,
Hogy elnyelje e csöpp kis csónakot,
De Isten karja szeliden alányult,
Szabadulást és új reményt adott.
 
Beszélik hajlott, őszfejű halászok,
Hogyjön még egy nagy próbatétel itt,
A végső part előtt. - Egy ősi átok
Szerint itt minden sajka széttörik.
 
Végetér minden. Hádész nem ereszt el...
0 maga talán mégis partot ér;
ffa ráégett szívére a kereszt-jel,
Megmenekül - a Jézus Krisztusér'.
 
Rémekjönnek, hogy hitét elemésszék.
Körötte örvény, vad hullámhegyek.
De vén szívében éled a reménység:
A túlpartról Valaki integet.
                      
 
9. nap
M. Erismann - ITné: Tanács
 
Ha bánt a bú, a bánat, a szív vigaszra vár,
Ha űznek éji ámyak, s az álom messzejár:
Tekints fel jó Atyádra, Ő hallja hő imád,
Karját feléd kitárja, ne félj, gondol reád.
 
Míg fájón hull a könnyed, mert álmod összetört,
Úgy érzed, nem lesz könnyebb a kín, mi meggyötört:
Fordítsd Atyádhoz arcod, csak Ő adhat vigaszt,
Megérti minden harcod, s lecsendesíti azt.
 
Oly régen hívna téged az enyhülés felé,
Hát mondd el azt, mi éget, mint gyermekjou elé,
És kérjed bízva, hittel, add minden gondod át!
Sebedre tölti - hidd el - a béke balzsamát.
 
Egy ritka égi percben feltűnik majd neked,
Meglátod szemtől szemben, betölti lelkedet.
A földön és az égen nundent megújít Ő,
Várd hűn kitartva, ébren, mert nemsokára jő.
 
 
10. nap
Sz. Gy. I.: Végtelen
 
Kutatom lényed,
keresem az arcod,
formálom emberarcúvá
a mindenséget.
Fogódznék, karom
Feléd réved,
Benned a végtelen
titok egyszeru^sége.
Kiáltanék, látom
hatalmas kezed,
titkaid egyikét a
mento~ kegyelmet.
Engedd kérni,
hogy megérteni
éljek, elémtárt
végtelenséged.
             
 
11. nap
Fejes Ádám:  Ádventi örvendezés
 
Utaidat vágyva kerestem,
S utaid megtaláltak engem.
Csodáidat látni akartam,
S ámulok rajtuk szakadatlan.
Titkaidat bogoztam egyre,
S most, mint gyermek az egyszeregyre,
úgy nézek rájuk, dicsekedvén,
ujjong szívem kegyelmed kedvén;
mert szereteted egyszeru^ség,
irgalmasságod csupa hüség,
s egy értelme van a keresztnek:
hogy megkerestek és szeretnek!
Hát hirdetem, hogy útja száz van
minden szívhez a nagyvilágban,
keresni kell és rátalálni ma,
akinek Ő a vágya álma;
kinek batyuja az a „nincsen",
megtalálja a gazdag Isten.
 
         
12. nap
Groska József: A jelekre figyeljünk!
 
Az utolsó napokban majd sok jel
Üzeni: Krisztus jövetele közel.
Mert a sugárzó Nap elsötétedik,
A Hold többé már nem fénylik.
Az ég csillagai lehullanak,
Az elemek megégve felbomlanak...
Félelmetesen zúg-búg a tenger,
Sír és fél majd minden ember.
 
Ha Krisztus jele feltőnik az égen,
Ő újra eljön az égfelhőiben,
Hatalommal és dicsőséggel,
Angyal-seregek kíséretével.
Mi azért a jelekre figyeljünk!
Szüntelenül égjen a mécsesünk.
Ebren vigyázzunk és imádkozzunk!
Mert nem tudjuk, mikor jön hű Urunk.
 
 
13. nap
Venyercsán László: Ítélet szekerén
 
Mint kő a vízben
merülőben
avarként égő
kardélű időkben:
kivájt szemekkel,
vértől részegen,
ítélet szekerén
a halál robog...
Isten a bíró
a rettenetes!
Szentséges lénye
lángoló tüzözön.
Akkor is szeret,
ha lesújt és öl,
szerelmében félto~n
fényben tündököl -
megemészt mindent
mi szenny és vétek,
sorra dőlnek vétlen
Baál istenségek,
s ki nem alvó tu^zben
mindörökre égnek,
mint hullt csillagai
egy elvesztő éjnek.
     
 
14. nap
Siklós József: HEGYRŐL HAZAFELÉ
 
Szelíd leszek, ha megaláznak.
Nem gyötörnek emésztő vágyak,
nem diadalt: - békét kívánok,
s a mennyek országára várok.
 
Naponta célom: azt keresem,
mi igaz s elveszíthetetlen.
V a 1 ó d i gazdagságra vágyva
építem házam kősziklára,
 
lelkemben szent szavak égnek,
hazamegyek hát - sónak, fénynek,
s ha árad felém szitok, átok:
őszintén mindent megbocsátok.
 
Nem törekszem fénylő babérra.
Szolgálni rejtve: lelkem célja.
Homlokomon nincs gond-barázda,
ráhagyatkozom hű Atyámra.
 
Őre madárnak, liliomnak:
kezében jó helyen a holnap.
Szívemben béke, számon zsoltár,
a keskeny utat vállalom már.
 
Más hintón vágtat? Gyalog baktatok.
És mint még soha, oly boldog vagyok.
 
        
15. nap
Lukátsi Vilma: Adventi kiáltás
 
Még el sem sárgultak a levelek,
zöld lombokra hullott le a hó,
ősz nélkül jön a tél?
Riadt kérdés,
és a válasz elgondolkoztató,
mert nem meteorológus adja:
magunknak kell töprengenünk
rajta'.
 
...ha nincs advent, lesz-e majd
karácsony?
Váratlanul várjuk az Urat?
A zöld lombú, behavazott erdő
nem ietkünk áilapotára mutat?
- Hogy várjuk Urunk
visszajöttét?
- Nemcsak fenyőfás ünnep
közeleg!
- Su^ru^södnek a bibliás jelek:
- ".. .földrengés, járványok,
éhínségek..."
(Lk 21,11)
"...és hallotok háborús
híreket..."
(Mt 24, 7)
Lappangó tűz, hol itt, hol ott
lángol!
"...a vajúdás kínjai ezek..."
(Mt 24,8)
"...és megsokasodik a
gonoszság..."
(Mt 24,12)
Mindenfelé maffiák dolgoznak,
és nem tudjuk, hogy mit hoz a
holnap!
 
Nem ringathatjuk bele magunkat
könnyen múló ünnep-
hangulatba!
Emeljük föl szemünket az Égre,
és akinek van füle, meghallja:
- Ébredjetek!
Ne szenderegjetek!
- Az ÚR visszajötte közeleg!
 
         
16. nap
Gerzsenyi Sándor: Tíz gíra
 
„Kereskedjetek, amíg megjövök!"
- Mondta az Úr, és messzi-tartományba
Távozott: dicső égi országába.
Sénitt maradtam szolgái között.
 
Mielőtt elment, énrám is hagyott
Tíz értékes gírát, hogy megpróbáljon.
Kegyes volt hozzám Uram és Királyom.
Azóta én az adósa vagyok.
 
Lám, elszállt fölöttem az idő.
Közel a nap, hogy Uram visszatérjen.
Számolgatom, mennyit „hozott" a pénzem.
Tudom, nemsoká ő „vesz majd elő".
 
S megkérdezi: A gírámmal mi lett?
És nincs helye cselnek, ravaszkodásnak.
Néven szólít, hogy színe elé álljak.
Fülem e szóra nem lehet süket.
 
Dadogva kezdem érveim sorát...
Uram, a hasznod talán ha öt gíra...
Légy irgalommal teljes szívű bíra,
Teddfélre az ítélet ostorát!
 
Néhány szolgatárs már sorra került...
Én itt toporgok a várószobában.
Szívem remeg, bár mindig erre vártam,
Hogy álljak végre szent színed előtt.
 
Nincs semmi érdemem, áldott Uram,
De rendületlen hiszek irgalmadban.
Bocsáss meg, hogyha adósod maradtam,
Csak ez segít, hisz véget ér utam.
 
Könyörülj rajtam, csak ezt mondhatom!
Keresztfán kihullt véred érdeméért,
Megtört testednek drága öt sebéért
Emeld fel szívemet, szeress nagyon!
                                 
 
17. nap
Balog Miklós:  Ha senkiben...
                Mikeás 7,5-10
Ha senkiben se' bízhat már az ember,
nincs jó barát és nincsen hű rokon,
nem láthat túl a gyötrő gondokon,
csak durvaságot kap, de szólni nem mer,
 
nehogy a rossz hatványozottan érje;
reménységét akkor se adja fel,
az Úr e bús sötétben is felel:
„Szolgám, kihozlak én az égi fényre,
 
s nem csúfolhatnak: 'hol van Istened?'
mert én leszek bizonyság is neked,
csak várd szabadításom türelemmel.
 
Bünbánatod nyomán bocsánatom
szerelmemből oly gazdagon adom,
hogy elborít, miként fövényt a tenger."
         
 
18. nap
Szabolcska Mihály: Adventi ének
 
Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.
 
Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt sző a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mitfélne lelkünk?
 
Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.
 
Ő lesz a váltság élet-birodalma;
Változz' örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!
 
S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jő fel
Idvezítőnkkel!
 
Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsirni könnyünk' édes örömünkben,
Szeretetünkben!
                 
 
19. nap
Ürögdi Ferenc: Minden advent
 
Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
győzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
         
 
20. nap
Túrmezei Erzsébet: Ahol ránk Jézus vár
 
Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend...
Kívül?
Vagy bent?
Valami mindig vár.
 
S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.
 
Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk
-a csendben!
             
 
21. nap
Vad Lajos: Jön a Király!
 
Hirtelen felharsan:
Hozsánna Tenéked,
Ki most Jeruzsálem
kapuit átléped!
Ifjak és gyermekek
üdvkiáltása száll,
Mind ruhát terít le
s pálmát lengetve vár:
Íme, jön a Kiráiy!
 
Hozsánna tenéked,
a Dávid Fiának,
Akit az emberek
lelkesülten várnak.
A nagy Jeruzsálem
hódoló népe vár,
Boldog az a lélek,
aki most Rád talál:
Te mennyei Király!
 
Jöjjünk mind, őszintén,
szívünket kitárva,
Fogadjuk be Őt és
zengjen a Hozsánna!
Boldog, aki készen
a Megváltójára vár,
Mikor dicsőségben
arkangyal trombítál,
Mert eljön a Kiráiy!
 
 
22. nap  
 
Juhász Gyula: KARÁCSONY FELÉ
 
Szép Tündérország támad föl szívemben,
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Iyenkor decemberben.
 
Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Iyenkor decemberben.
 
És valahol csak kétkedő beszédet hallok,
Szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
 
 
 
23. nap
 
ADVENTI GONDOLATOK
 
Jöjj el, népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg jelenléteddel!
Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra.
Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között,
Könnyen tévedésbe esünk,
S észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk.
Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom.
Amikor ellen akarunk állni a gonosznak,
Gyakran gyengének bizonyulunk és alulmaradunk.
 
Jöjj, Uram, világosítsd meg vakságunkat!
Jöjj segítségére a gyarló, gyönge embernek!
Jöjj el, isteni dicsőség fénye!
Jöjj el, isteni erő és bölcsesség!
Tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben,
Tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat,
Vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen,
Szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon,
Míg végül fölveszel az örök hazába,
Amelyet te alapítottál és magad építettél föl!
 
 
 
24. nap
Almási Mihályné: Légy kész
 
Légy kész meghallani az Úr hangját,
Ha szólít csendes éjszakán!
És mondd, mint mondta egykor Sámuel,
Csak szólj, figyelek, Atyám!
 
Légy kész meghallani az ÚR hangját,
Ha lázas munkában talál.
És kér idődből csak egy fél órát,
Légy kész mondani: Itt vagyok, Atyám!
 
És légy csendesen, míg beszél!
Légy kész megtenni, amit kér!
Mert nemsokára jő a vég,
S nem lesz rá időd elég.
                               
 
25. nap
Lázárfalvi A. György: Utolsó idők?!...
 
Uram! Egyetlenegyed vére
ma is gazdagon zubog -
Kainok testvére vegetál...
Enyészet kegyetlen kezére
jut tündöklő, szép korok
emléke és a dühöngés meg nem áll.
Oldd meg gyűlölködők saruját,
mossa Fiad lábaik -
bocsánat oltsa vétkek szomját!
Törd meg bünösök vándorbotját,
tisztítsd ártó számyaik;
rosszakarat se lelhessen hetyt tovább!
Am sejlik, lopakodva jön már
az Első, mint utolsó
sokakat perzselő ideje.
Szükséget nem támaszt „példatár",
hiszen álnok jogüpró
homlokán nem viríthat Bárány jegye...
                         
 
26. nap
Szent-Gály Kata: Karácsony előtt
 
Már hó szitál a fenyvesek között
és korán beálló esték fénye ég,
oly mély csend s én úgy készülődöm
ujjongó szívvel Istenem, feléd.
 
Most én megyek, Te jártál már a földön.
Ó, hány karácsonyt játszottam neked!
Amim csak volt, a két kezdbe tettem:
egymás után egy hosszú életet.
 
Mondd vársz reám? Olyan remegve kérdem
s oly boldogan, mint szentestén kölyök.
Most rajtad áll, hogy szívemet betöltsed
Csitt!Angyal jár a zárt ajtók mögött.
 
 
27. nap
Jékely Zoltán : Angyalfia
 
Habár csak egy-egy pillanatra érzem igazán,
valami mégis itt lüktet közöttünk
s fájó örömmel ostromol meg újra:
a Legnagyobb Szív, mely embert éltetett.
 
Ez a fény is Belőle árad, végső fokon,
s mégha tükrözés is csupán két gyermekszemen:
engem is átjár és betölt. Maga a Kegyelem.
 
Hogy mégsem hallhatom s érezhetem örökké:
tisztátalan kevélységem a vétkes.
Sárból kunkorodó hüllőfejére
nem győzök elégszer rátaposni!
 
 
28. nap
Gerzsenyi Sándor: Meditáció
 
Milyen nagy méltóságban részesültem,
Hogy már gyermekként gyermekeddé lettem!
 
Felvettem akkor hófehér ruhámat,
És elindultam serényen utánad.
 
Az úton sűrű homály volt előttem,
De Pünkösd napján hírnököddé lettem.
 
Azóta prédikálom szent Igédet,
És ezzel telt, és ezzel múlt az élet.
 
A szívem lassul, hangom halkra fordul,
Tudod, Uram, mi volt jó, s mi ment rosszul.
 
Ha mindent hiba nélkül tettem volna,
Úgy sem lennék, csak haszontalan szolga.
 
Ha eljön a nap, s mostmár egyre várom,
Szólj néhány jó szót mellettem, Királyom!
 
             
29. nap
Nemes Nagy Ágnes: Karácsony
 
Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.
 
Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
- S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.
 
Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.
 
 
30. nap
Áprily Lajos: Karácsony-est
 
Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?
 
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
 
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
 
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
 
Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.
 
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
 
 
31. nap
Békés Izabella: A karácsonyi éj ajándéka
 
Hollóként jöttem,
S rászálltam a világra.
Csendben, mint a féltett gondolat,
Óvatosan tettem le lábam,
Majd kitártam szárnyamat,
S betakartam vele az elhagyottakat.
Ők e puha dunnát
Magukra vonták,
S Karácsony este csak
azt rebegték: köszönöm.
S átfordultak a másik oldalukra
a nedves utcán.
S mivel mást adni nem tudtam,
Hagytam, hogy testemről
letépjenek pár csillagot,
S álmukban kinyissák,
Mint egy ajándékdobozt.
Bennük nem volt más,
Csak mi régen elveszett,
A remény, az ünnep éke,
A hit, szeretet, béke.
 
 
 
32. nap
Sándor Ernő: Adventi hajnal
 
Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ...
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.
 
Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.
 
Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár...
 
Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.
 
Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet...
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.
 
Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!
 
 
33. nap
Ágh Tihamér: Adventkor
 
Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...
 
 
34. nap
Adorjánné Nagy Aranka: Örök adventben
 
Jöttek és tűntek szent karácsonyok,
tizennyolcnál is több talán,
tizennyolcszor kerestem Őt,
de titok maradt nekem és talány.
 
Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,
azokban véltem vártam Őt,
az Ige szólt, és csengett az ének,
egy sugarát elfogtam szemének,
de villanás volt csak és rejtelem.
Kutattam arcát a szent éjeken,
éreztem ízét borban és kenyérben,
palástja lengett már az égen,
de a felhőknél is magasabban;
annyi tűnt karácsony után,
én mégis - adventben maradtam.
 
Tudom, a hegynek le kell omlani,
akkor jön, ha a völgy is egyenes,
Uram, évekig készítem utad,
amelyen hozzám végre eljöhess.
Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres?
Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény?
Mécsemet minden nap megtöltöm,
Örök adventben várlak én.
 
 
35. nap
Gyarmathy Irén: Jöjj el, Karácsony!
 
Hordozlak magamban egész évben,
sokszor rád gondoltam nyári éjben,
eszembe jutottál reggel, délben,
álmomban, ébren, nyárban és télben.
 
Néztelek kitágult gyermekszemmel,
hallgattam mit üzensz, figyelemmel,
siettem hozzád, mint kicsi diák,
ahányszor jöttél, szebb lett a világ.
 
Vártalak később, hogy felnőtt lettem,
s az ajándékot már magam vettem
kicsinek, nagynak, ifjúnak, vénnek:
szívemből tisztán szárnyalt az ének.
 
Várlak még ma is, karácsony, drága,
apró gyermekként a szemem táva,
szívemből ma is szárnyal az ének,
tisztán ragyogsz, bár múljanak évek.
 
Szívemben voltál, szüless meg mára,
minden embernek karácsonyára,
s maradj velem, míg múlnak az évek:
Jöjj el, Karácsony! - úgy várlak, kérlek.
 
 
36. nap
Mécs László: Adventkor
 
Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.
 
 
 
37. nap
R. Lukátsi Vilma: Végtelen Adventek
 
Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony,
S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon...
Vajon... kialszik-e a fény a szemedben?
Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?
A Messiás eljött, de nem úgy mint várták,
Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták,
Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát,
Megakarták mérni Isten igazságát,
És nem értették Isten Golgotáját...
És nem értették meg Isten Történelmét.
És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét.
Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige
Alázatosan jött le szolgálni ide.
S végigjárta minden lépését az útnak...
A próféciák is mind-mind ide futnak -
- De itt van kezdete már a másik útnak.
Később megértették, s szerte a világon,
Évente új várás indul, új karácsony.
Aztán... ahogy elmúlt a várásnak vége,
Indulunk ismét a köznapok elébe...
A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják,
De aki megérti Isten Golgotáját,
Annak ádventje nem ,,karácsonyi ádvent.''
Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment!
És amikor zsendül a fügefa virág:
A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG!
Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül,
Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül.
Vedd füledbe szavát, igéretét zengőn;
Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön!
 
 
38. nap
Kárász Izabella: Megérkezett
 
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
Az égi fény jelzi: megérkezett,
Piros szívek arany húrján majd felkacag
A Hozsánna, Dicséret és Hódolat.
Az én szívem' is megérinti az öröm,
És hirdetem mindenkinek, hogy íme, jön!
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Ó, szent, nagy Éj, te békességnek éjjele,
A Boldogság és Üdvösség szent fényjele,
Mikor viszály, békétlenség kudarcba fúl
És hatalmas máglyafényként a hit kigyúl!
S a szeretet úr lesz a nagy világ felett,
S jóakarat simítja meg a szíveket,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Advent alatt ti földön élő emberek
Kongassátok az elhallgatott szíveket,
Legyen csengés-bongás a föld terén át,
Úgy várjátok az örök Isten szent Fiát!
Mert jön, mert jön, mert nemsokára itt leszen,
Az ég fénylő csillagképében megjelen,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Karácsony jön, hatalmas és titokzatos,
Kigyulladnak szívek, tüzek és csillagok,
Megtalálják Jézus Krisztust az emberek
S a békesség zászlója leng a föld felett,
Béke, öröm, szeretet és jóakarat
Játsszák el a karácsonyi himnuszokat,
S velük zengi a boldog föld az éneket:
Urunk, Szabadítónk, megérkezett!
 
 
39. nap
Turmezei Erzsébet: Adventi éjszaka
 
Fehér takaró,
ezüst fénytartó,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás:
titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj,
nincsen se seb, se baj,
se sóhajtás, se jaj...
Se bün, se szenny, se sár,
se szin, se könny, se kár,
csak hó és holdsugár.
Hiszen igy volna jó.
De nem ez a való.
Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny, sár, ... elfödni és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az adventi, mély,
havas és holdas éj,
titkot tud: Jön! ... Ne félj!
 
 
40. nap
Füle Lajos: Visszajön
 
Hóból az erdő, ködből a felhő,
hó esik, tél szele fújja...
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!
 
Száll csuda híre szívből a szívbe,
kétezer év a tanúja:
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!
 
Angyalok ajkán, emberek hangján
csendül a csillagos ének,
Kétezer éve mennek Elébe
boldogan, kik Neki élnek.
 
Ott a helyed e drága menetben,
életed KRISZTUSA vár rád.
Hagyd el a gondot, légy vele boldog,
zengje a szíved a hálát!
 
 
41. nap
Advent
 
Elég volt már a gyötrelem,
elég volt már a sötétből.
Napfényre vágyunk, már a gond
fekete erdejéből.
 
Növeld mibennünk mi isteni,
s öld ki ami bennünk állati,
hiszen a dühös tusákba már
mindenünk belefáradt.
 
Szüless meg bennünk Tisztaság,
Szüless meg bennünk Béke,
S tedd kezedet a világ
lázas ütőerére.
 
Szüless meg bennünk Szeretet,
a legszebb lelki virtus:
- a szivünk szomorú, beteg -
teremts bennünk új életet,
Szüless meg bennünk Jézus!
 
 
42. nap
Adventi himnusz
 
Jött el Jézus, jöjj sebesen,
Téged áhit az én lelkem,
Téged vár a földnek ágya,
Jött ó napfény, siess már.
 
Jézus te vagy mennynek éke,
Jöjj el drága földnek fénye,
Fényes lánggal, lobogással,
Jöjj sietve példaadással.
 
Nálad nélkül nincs nyugalmunk,
Szomorúan vakoskodunk,
sóhajtozunk, várva-várunk,
Jöjj, ó napfény, világunk.
 
Életünknek te vagy fénye,
Mindeneknek nagy reménye,
Megpihenni, lelkendezni
Veled akar a lelkünk.
 
 
 
43. nap
Adventkor
 
Valami szépet szeretnék mondani,
a szivemet örömmel kitárni,
advent titkos, szent ünnepén.
 
Jézusom várlak. Leborulok én,
szivem hozom, gyermeki szivemet.
Jöttödre készits föl engem,
hiszen te vagy az örök szeretet.
 
 
44. nap
Isten szava
 
A jó Isten hozzánk
sohasem szólt szebben,
soha meghatóbban,
mint a szeretetben.
 
Szivünk dobogása
az Isten beszéde,
megérti a földnek
minden nemzetsége.
 
Minden falat, amit
megfelezel mással:
fölér Isten előtt
egy-egy imádsággal.
 
S mig födeled védőn
hajlik az árvára:
ha szalmafödél is
az az Isten háza.
 
Mert az Isten hozzánk
sohasem szól szebben,
mint a könyörülő
édes szeretetben.
 
 
 
45. nap
Demjén Ferenc: Legyen ünnep
 
Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent,
Ezért létezünk is olyan rendezetlenül,
Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek,
S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül
És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre,
Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én,
De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre,
Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén.
S maradtak hétköznappá szürkült színes álmok,
S maradtunk valósággá törpült óriások,
S itt állnak körben a gyermekek,
Kiáltanunk ezért nem lehet.
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?
 
Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
már engem rég nem érdekel,
pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:
Miért, miért nem lehetsz itt közel?
 
Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
de Te messze vagy, nem érlek el...
Ahogy égnek a fények, én is elégek...
ha nem lehetsz, miért nem lehetsz itt, közel?
 
A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet:
Lehetett nagyszerű, de mégsincs ráadás.
Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson téged,
Nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más.
Én is beálltam, és beállsz te is a sorba,
Hogy ki melletted áll, annak fogd kezét,
És ha a kép előtted lassan összefolyna,
Nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért,
Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk,
Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk,
Itt állnak körben a gyermekek,
Kiáltanunk ezért nem lehet,
Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?
 
Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,
már engem rég nem érdekel,
pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:
Miért, miért nem lehetsz most közel?
 
Lehet ünnep az égben, és ünnep a földön,
de Te messze vagy, nem érlek el...
S ahogy égnek a fények, én is elégek...
ha nem lehetsz, miért nem lehetsz most közel?
 
Miért nem lehetsz itt közel ?
 
 
46. nap
Somlyó Zoltán: Karácsonyi Vándor
 
Karácsony éjjelén a vándor
az országúti hóba megáll.
S bekopog a legelső ajtón,
amit az útszélen talál.
 
Egy szót se szól. Csak némán átmegy
az udvaron, mint a jó cseléd,
S a sötét, meleg istállóba
halkan, lábujjhegyen belép.
 
Ottbenn a mécses pisla lángja
a széltül egyet bólogat.
A vándor megy s megsimogatja
a szelíd, csöndes barmokat.
 
Aztán a jászolba meríti
hideg kezét - és hirtelen
valami fény villódzik
onnan a hideg téli éjjelen...
 
Kívülről, mintha angyaloknak
égi zenéje szállana.
S jobbról, mintha egy fehérleplű
bánatos Asszony állana...
 
A vándor letérdel az almon,
a gazda korty bort ád neki.
És aztán csöndben, mint ahogy jött,
békén utjára engedi...
 
 
47. nap
P. Tófeji Vali: Karácsonyi fények
 
Ma némán mossa fekete lábát az este,
és mintha ünnepi köntöst is keresne...
Akaratlan fölveszed az ünneplős arcot,
nem akarsz ma vívni semmiféle harcot.
Keresi helyét a csend, egyre csak kóborol,
szinte hallom, bánatunk bujkál valahol.
 
Ha fenyők nem állnának fény-egyenruhában,
akkor is tudnád, hogy karácsony este van.
Mert egy sietős esztendő körbejárt veled,
számtalan jót, rosszat tartogatott neked.
 
Az évek kosarába már sok karácsony hullt...
az a legszebb mindig, mely réges-rég elmúlt.
Fényfüggönyt tereget még ma is minden házra,
fényeit szeretet lobbantgatja lángra.
Millió sóhaj száll az egekbe fel, fel, fel...
fenyőgyertyák fénye lobbanva igenel.
 
Úgy vágyunk élni, jó szóra, simogatásra,
átmelegít bennünk egyetlen gyertya lángja
 
 
48. nap
Heltai Jenő: Karácsony
 
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,
 
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,
 
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
 
A szeretet nagy ünnepén...
Tovább miért is fűzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szivekben,
Irigység, méreg, epe mennyi!
Csak szeretet nics egy szemernyi.
De mindegy! Minden csupa pompa,
Csillog, ragyog a karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok cifraság,
Hány ember sóhajt most nagyot:
"Bár X. Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén... "
A szeretet nagy ünnepén.
 
 
 
49. nap
Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony
 
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
 
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
 
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
 
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
 
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Megosztás a facebookon