Mit izgassam magam? Az élet elillan...

Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt

 

egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után.



Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták.

Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban. Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült.

És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot.


A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” - választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!
(Ford. Barsi Boglárka)

Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!

(Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.)

A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!


http://www.hoax-slayer.com/cranky-old-man-poem.shtml

Isten karjaiban

" Álmában egy ember, az úrral sétál a tengerpart homokján. Az ég visszatükrözte eléje, életének egyes jeleneteit. Látta, mindig két lábnyom halad egymás mellett, az egyik az övé volt, a másik az Úré. Amikor az életének az utolsó jelenete is felvillant előtte, visszanézett a homokban lévő lábnyomokra. Ekkor vette észre, hogy életének bizonyos idején csupán egyetlen lábnyom haladt előre. Ráeszmélt, ezek voltak életének legszomorúbb és legválságosabb szakaszai. A látvány megzavarta, és azt kérdezte az Úrtól: Uram azt mondtad nékem, hogy mindvégig velem jársz utamon. Attól fogva, hogy elhatároztam követlek téged. De azt kell látnom, hogy életem legnehezebb szakaszaiban csupán egyetlen lábnyom halad tova. Nem értem, miért hagytál el éppen olyankor amikor a legnagyobb szükség lett volna rád. Az Úr így válaszolt: Kedves drága gyermekem, szeretlek téged és soha sem hagytalak el. Azért látsz csak egyetlen lábnyomot a megpróbáltatás és a szenvedés idején, mert ilyenkor felemeltelek s a karomban hordoztalak téged. "

Két magzat beszélget az anyja hasában

 – Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
     – Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
     – Lárifári ! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
     – Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak. S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.
     – Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még, hogy szájjal enni?! Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
     – Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
     – Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
     – Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk.
     – A Mama? Te hiszel a Mamában?
     – Igen.
     – Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
     – Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
     – Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
     – Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.



 

 

A halász és a piackutató

A halász, hazatér fatörzsből vájt csónakján, és találkozik egy külföldi piac kutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piac kutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán?

A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy a családjáról gondoskodjon.

És egyébként mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.

Hát, például halászgatok. Játszom a gyermekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélgetünk, egy kicsit. - feleli a halász.

A piac kutató, itt közbevág: - Nézze nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok Magának. Hosszabb ideig kellene halásznia, akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni magának. Nagyobb csónakkal, még több pénzt keresne, és nem sok időbe telne, hogy több csónakból álló, vonó hálós flottát tud szerezni

-És ez után? kérdezi a halász.

Azután, ahelyet, hogy viszont eladón keresztül árulná a halat, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, vagy akár egy saját hal feldolgozó üzemet is be tudna indítani. Akkor eltudna menni ebből a por fészekből, akár Párizsba, vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy a tőzsdére vinné az üzletet, és akkor milliókat kereshetne.

-Mennyi idő alatt tudnám én ezt elérni, kérdezi a halász

-Úgy 15 - 20 év alatt. - válaszolja a piac kutató.

-És azután? folytatja az érdeklődést a halász.

-Ekkor kezd érdekessé válni az élet . Magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhat. Ott hagyhatná a rohanó város zaját, a stresszes életformát, és egy távol eső kis faluba költözhetne.

-És azután mi lenne? érdeklődik a halász.

-Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság alatt lepihenni, vacsorázni a családjával, összejönni a barátaival, és zenélgetni egy kicsit

 

AFSHIN JAVID muslim terrorista volt és megjelent neki JÉZUS KRISZTUS ...


-- a magyar felirat a beállításoknál választható (kis fogaskerék az alsó menüsorban)   -- 

https://youtu.be/INriXaFWF50

Manpság Afshin és Vassula együtt tesznek tanuságot a föld különböző pontjain. Mint ahogy 2017 szeptemberében az Igaz élet Istenben Nemzetközi zarándoklaton Afshin meghívott tanuságtevő volt:
 
https://youtu.be/KYedY2AJO5Q

Szent János és a sas

Egy legenda szerint Szent János apostol szívesen játszott időnként egy szelíd sas madárral. Egy vadász, aki egy alkalommal meglátogatta, csodálkozva szemlélte az apostol és a sas játszadozását. Nem értette, hogy egy ilyen kiváló képességű ember miért pazarolja az idejét a játékra. Megkérdezte Szent Jánost: „Miért fecsérled idődet egy állattal való haszontalan játékra?”
Az apostol visszakérdezett: „Miért nincs a nyilad, amit a kezedben tartasz, mindig kifeszítve?” A vadász ezt válaszolta: „Ha a nyilam állandóan megfeszítve volna, elveszítené erejét. És ha ki akarnék lőni egy nyílvesszőt, az nem repülne messzire.”
Szent János a következőkkel fejezte be a beszélgetést: „Látod, én is pontosan ugyanezt teszem. Ha én is állandóan kifeszített állapotban lennék, s minden időmet csak a munkára fordítanám, akkor egy idő után elveszíteném erőmet. Időnként játszom ezzel a sassal, hogy pihenjek és visszanyerjem erőmet. Aztán pedig megújult erővel látok hozzá újra a munkának.”