Csodálatos dolog felismerni, hogy a természet visszatükrözi alkotója szeretetét!

A National Geographicben egyszer egy érdekes cikk jelent meg. A Yellowstone National Parkban erdőtűz ütött ki. Miután sikerült a tüzet eloltani, megkezdték a károk felmérését, és mindent tüzetesen átvizsgáltak a leégett területeken.
Az egyik erdőőr, ahogy a hamuban kotorászott, talált egy elpusztult madarat. Ahogy közelebb ment és jobban megvizsgálta, meglepetésére talált 3 élő kis fiókát az elpusztult madár szárnyai alatt.
A szerető anyamadár a szárnyaival betakarva védte fiókáit. Bár elrepülhetett volna, de hiába a füst, a forróság, hajlandó volt meghalni kicsinyeiért. Tudta, hogy már eleve a füsttől elpusztulhatnak csemetéi. Mégis vállalta a halált fiókáiért, és védelmezte őket minden nehézség ellenére.

Csodálatos dolog felismerni, hogy a természet visszatükrözi alkotója szeretetét!

Idő

Van valami, amiből úgy látszik, egyre kevesebbje van a ma emberének, s ez az idő. Pedig napjainkban is 24 óra egy nap, mégis úgy érezzük modern emberként, hogy milyen hamar elszalad egy hét, egy hónap, vagy akár egy év is. Milyen sokan döbbennek rá, hogy olyan rövid ez a földi élet és annyi, de annyi bepótolni valójuk van. Az idő értékes.

Nemrégen kaptam egy kis összefoglaló írást arról, hogy mennyire így van ez. Az írója szerint nagyon viszonylagos az idő. “Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek évet kell ismételnie. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét a lapkiadás előtt. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki épp elkerült egy balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. Becsüld meg jobban, sőt, oszd meg másokkal. A tegnap történelem, a holnap rejtély.” A ma ajándék. Az angol nyelvben a jelen szava, present, ajándékot is jelent. Némely nemzet tehát őrzi ezt az üzenetet, hogy az idő értékes.

Talán nem véletlen a másik mondás is: az idő pénz. S az idővel való gazdálkodás legalább annyira fontos, mint az anyagiakért való küzdelem. Amerikában pl. van olyan állam, ahol idődollárt használnak. Ott egy kis régióban nincs elegendő pénzük az embereknek, de az idejükkel fizetnek egymásnak, az idejüket cserélik ki egymás közt és olyan jól beosztják, hogy évtizedek óta oldja meg mindenféle szükségeiket. Ne menjünk el az idő mellett. Becsüljük meg!

Üveggolyók

 

Akkoriban egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak . Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot. Nagyon jól néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen… de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen . Egy mosollyal így szólt: – Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a “csere” üzletét.

Aztán eltelt jó néhány év… Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve… Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mindhárom fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően… eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat… Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát. Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.

Nem hiszek-hiszek

Most egy ma sikeres magyar pop-együttes egyik dalszövege kapcsán készített interjúról lesz szó. A dal címe ennyi: “Nem hiszek”, és refrénként elhangzik pl., hogy “nem hiszek a gyűrű aranyában; nem hiszek a szavak igazában… nem hiszek az otthon melegében, nem hiszek Apáink erejében…” Az énekes pedig elmondta, hogy ez a dal egy generációs reflexió bizonyos társadalmi jelenségekre, a mai magyar fiatalság lelkületét kivetítve. És valóban nagy igazságot fogalmaz meg. Elég körbenézni fiataljaink körében, hogy mennyire nem hisznek, nem tudnak megmaradni semmiben. Ha nem tetszik az iskola, megyek másikba. Ha nézeteltérés adódik egy kapcsolatban, akár egy házasságban, lépek másikba, keresek mást, jobbat. Ha a munkahelyen kellemetlenség ért, majd keresek másik helyet. Ha az egyházamban nem tetszik valami, kipróbálok másik vallást. Megmaradni, kitartani bármiben – nem tartozik ma az erősségek közé… A szabad választások korát éljük mindenben, csak mintha kellő bölcsességünk nem lenne a választások szabadságához.
Egy másik példa szintén egy interjú: 107 esztendős bácsit köszöntöttek születésnapja alkalmából, és neki is feltették az ilyenkor természetesen adódó kérdést: mi segített ezen a hosszú életúton megmaradni? A néhány szavas válaszban pedig ott rejlett a szívet melengető válasz: a hit segített megmaradni. Próbákhoz, háborúkhoz, szegénységhez – a hitben talált erőt a túléléshez.
A két példa összekapcsolása talán nem is igényel magyarázatot.

Biblia az élet könyve számomra

Milyen gyakran olvassuk a Bibliát. Soha nem olvassuk? Vagy csak ritkán, időnként, hébe-hóba? Vagy rendszeresen, netán naponként? Te tudod, hogy mennyit olvasod, hogy neked mit jelent, hogy tekintesz rá. Legyen segítségünkre egy történet ezzel kapcsolatban:
Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? – kérdeztem tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újszövetséget:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.
- Nos – kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna, de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított, úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egészen boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most – a Biblia az élet könyve számomra.

A festő

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott.

Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült,
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.

Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.

Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat.
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.

Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.

A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.

“Uram, te megmutattad békességedet!”
- szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes.