Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szomorú király és annak egy apródja, mely mint minden nagyon szomorú király apródjához illik, nagyon boldog volt. Minden reggel ébresztette a királyt, reggelit vitt neki, miközben trubadúr énekeket dúdolgatott. Átszellemült arcán széles mosoly ült, mindig nyugalommal és örömmel állt hozzá az élethez. Egy nap a király hivatta:
- Apród! - mondta - Mi a te titkod?
- Milyen titok, felség?
- Mi az örömöd titka?
- Nincs itt titok, felség.
- Ne hazudj, apród. Küldtem már bitóra csekélyebb sértésekért is, mint egy hazugság!
- Nem hazudok felség, nincs titkom.
- Miért vagy mindig vidám és boldog? Hmmm? Miért?
- Uram, nincs okom a szomorúságra. Felséged kitüntet azzal, hogy szolgálhatom. Hitvesemmel és gyermekeimmel abban a házban lakunk, melyet a királyi udvar bocsátott rendelkezésünkre. Öltöztetnek és etetnek, és ezenfelül még olykor egy kis pénzt is kapunk, hogy szeszélyünket kielégíthessük. Hogy ne lennék boldog?
- Ha nem mondod el titkodat azonnal, fejedet veszted! - mondta a király. Senki sem lehet boldog azért, amiket említettél.
- De felség, nincs titkom... szeretnék a kedvében járni, de nincs olyan amit elhallgatok.
- Eredj! Eredj, mielőtt még hivatnám a hóhért!
A szolga mosolygott, meghajolt és kiment a teremből. A király örjöngött, nem értette miért boldog az apród, amikor kölcsönben él, használt ruhát hord és csak a királyi asztal maradékát eszi. Miután megnyugodott a legbölcsebb tanácsadóját hivatta, és elmesélte neki a beszélgetést.
- Miért boldog az az ember?
- Oh Felség, az a helyzet, hogy nincs benne a körben.
- A körön kívüli?
- Így van.
- És ettől boldog?
- Nem uram. Ez az amitől nem boldogtalan.
- No lássuk értem-e? A körben lenni tehát a boldogtalanságot jelenti.
- Így van.
- És ő nincs benne.
- Így van.
- És hogy lépett ki?
- Sosem volt benne...
- Milyen kör ez?
- A kilencvenkilences kör...
- Igazán nem értelek!
- Csak akkor értenél, ha hagynád hogy bemutassam neked.
- Hogyan?
- Hagyd hogy az apródod belépjen a körbe.
- Igen! Kötelezzük rá, hogy lépjen be!
- Nem, Felség, nem lehet kényszeríteni senkit a belépésre.
- Akkor be kell csapni!
- Nem szükséges, Felség. Ha megadjuk neki az alkalmat önként lép be.
- De nem jön rá majd, hogy ez azzal jár, hogy boldogtalan lesz?
- De rájön...
- Akkor nem lép be.
- Nem tudja majd elkerülni...
- Azt mondod, hogy tudatában lesz, hogy boldogtalansággal jár ebbe a nevetséges körbe tartozni és még így is belép és nem tud majd kilépni?
- Így van, Felség... Hajlandó vagy elveszíteni egy kíváló szolgát hogy megértsd a kör működését?
- Igen.
- Jól van. Ma este érted megyek, készíts elő 99 aranypénzt, tedd egy bőrzsákba. Se többet, se kevesebbet!
- Ennyi? Vigyem esetleg testőreimet?
- Csak a bőrzsákot. Este találkozunk, Felség.
Így történt, hogy aznap este a bölcs a királyért ment. Együtt az apród házához settenkedtek, ott várták meg a hajnalt. A házban kigyulladt az első gyertya. A bölcs a zsákot az ajtóra kötözte egy üzenettel, mely így szólt: EZ A KINCS A TIED. EZ EGY JUTALOM, MERT JÓ EMBER VAGY. ÉLVEZD ÉS NE MOND EL SENKINEK HOGY TALÁLTAD.
Miután az ajtóra kötözte, bekopogott és újra elbújt. A szolga kijött, meglátta a zsákot, elolvasta az üzenetet, megrázta a táskát, s ahogy a fémek csörgését meghallotta összerezzent, magához szorította a kincset, körülnézett, hogy megbizonyosodjon senki se látta meg, és bement a házba. Kívülről hallatszott, hogyan zárja be az ajtót, míg a király s bölcs az ablaknál elbújtak, hogy megfigyelhessék a jelenetet. Az inas mindent lesöpört az asztalról, kiürítette a zsákot és nem hitt a szemének... Egy hatalmas rakás aranypénz! Mit rakás? Egy hegy volt ez az ő számára! Ő, aki sose érintett egy aranypénzt sem ,most egy egész hegynyi volt előtte... Meg-megérintette, simogatta, a gyertyafényben csillogtatta őket. Így játszadozott, aztán 10 darabonként kupacokba rakta...
Első, második, harmadik, negyedik... de az utolsó kupacba csak 9 érme jutott! Körülnézett az asztalon, a földön, végül a zsákba kukkantott. Hát ez ez nem lehet... Kiraboltak! - kiáltotta - Kiraboltak! Mindenütt kereste, de hiába. Míg az asztalon, mintha gúnyolódna vele egy halom tündöklő érme, csak arra emlékeztette, hogy 99 aranypénz... "csak" 99... "Kilencvenkilenc érme. Sok pénz" - gondolta. "De hiányzik egy érme. Kilencvenkilenc nem kerek szám." - gondolta "Száz, az kerek szám, de kilencvenkilenc, az nem..."
A király és bölcs tanácsosa az ablakon keresztül figyelték, hogy az apród arca már nem volt a régi. Összehúzódott a szemöldöke, arcára feszült vonások ültek. A szolga visszatette az érméket a zsákba, körülnézett hogy a házban senki nem látta-e meg, és elrejtette a zsákot. Aztán papírt, tollat ragadott és számolni kezdett. Hangosan rágódott, vajon mennyi időt kellene még dolgoznia ahhoz, hogy megvehesse a hiányzó századik érmét. Hajlandó lenne ezért keményen dolgozni, amig el nem éri. Talán utána már nem is kellene többet dolgoznia... Hiszen száz aranypénzzel az ember már gazdag, nem is kell dolgoznia, nyugodtan élhet...
Hangosan így gondolkodott: Ha dolgozik és rendszeresen félretesz, és még egy kis extra pénz is bejön, talán 11 vagy 12 év elég lenne, hogy megszerezhesse azt a hiányzó egy aranypénzt. "De tizenkét év nagyon hosszú idő!" - gondolta. Talán megkérhetné a feleségét, hogy dolgozzon a faluban - egy ideig. Ő pedig délután 5 után, amikor végetér munkája a palotában, vállalhatna valamit, amivel estig dolgozhatna egy kis plussz pénzért. Osztott-szorzott... Így talán 7 év is elég lenne, hogy összehozzák..."Hét év, hét év... Ez túl sok idő!" Talán bevihetnék a faluba a megmaradt ennivalót esténként, és eladhatnák. Hisz minél kevesebbet esznek, annál többet tudnak majd eladni. Eladni és eladni... Ekkor még nyár volt és meleg volt. Arra gondolt: Minek nekünk annyi téli ruha? Minek egynél több cipő? Óriási ugyan az áldozat, de 4 év iszonyatos erőfeszítése után meglenne a századik érme...
A király és bölcs tanácsosa visszatértek a palotába. Az apród "sikeresen" belépett a kilencvenkilences körbe... Az elkövetkező hónapokban a szolga a kigondolt terve szerint cselekedett...
Egy nap az apród a királyi szobába mérgesen lépett be.
- Mi bajod? - kérdezte a király jószándékúan.
- Semmi bajom Felség, semmi bajom...
- Nem is olyan régen még énekeltél és nevettél!
- Dolgozom, nemigaz? Vagy mit kíván, Felség? Legyek udvari bohóc és trubadúr is?
Kis idővel a király menesztette a szolgát. Nem kellett neki egy olyan apród, akinek mindig rossz a hangulata...
Osho: A három kincs c. műve alapján
Megosztás a facebookon
Belépés Facebookkal
