Egy szántóföldön majdnem minden búzakalász meghajolt. Csak néhány szalmaszál tartotta a kalászt egyenesen felfelé. Azt gondolták magukról, értékesebbek, jellemesebbek, mint a többi. A szél, aki tisztában volt életükkel, és jól ismerte őket, így szólt: „Persze, hogy egyenesen állnak, hiszen a kalászuk teljesen üres.”
Megosztás a facebookon
Belépés Facebookkal
