Abbis sah perzsa uralkodóról szól a következő történet. A sah nagyon szerette népét. Hogy még jobban megismerje és megértse őket, különféle álruhákban vegyült el közöttük. Egy napon szegény emberként elment a nyilvános uszodába és egy szűk cellában leült a kazánfűtő mellett, aki a melegről gondoskodott. Amikor eljött az ebédidő, a király megosztotta egyszerű ételét és úgy beszélt magányos alattvalójával, mint a barátjával. Aztán ismét meglátogatta és az ember nagyon megszerette a királyt. Egy napon a sah megmondta neki, hogy ő az uralkodó, és arra gondolt, hogy a kazánfűtő majd valamilyen ajándékot kér tőle. De a fűtő szeretettel és csodálattal nézett uralkodójára, és végül így szólt: “Elhagytad palotádat és dicsőségedet, hogy velem együtt légy ezen a sötét helyen, egyszerű ételt fogyasztottál, és törődtél azzal, hogy boldog vagyok -e vagy szomorú. Másoknak gazdag ajándékokat osztogatsz, de nekem önmagadat adtad, és ez csak akkor marad meg nekem, ha sohasem vonod vissza tőlem barátságod ajándékát.”

Egy indián ellátogatott New Yorkba a barátjához. Sétálni indultak a Broadway-n. Nehezen viselte a járművek zaját, az utcákon özönlő tömegek moraját. Egyszer csak megtorpant, megragadta a barátja karját, és a fülébe súgta:
- Hallod te is, amit én hallok?
- Persze. Hallom az autók dudálását, a buszok dübörgését, a gyalogosok beszédfoszlányait…
- Nem, nem. Itt valahol egy tücsök ciripel.
- Lehetetlenség. Biztosan tévedsz, a belvárosban, sajnos, már régen nincsenek tücskök. De ha ide is tévedt volna egy, ebben a zajban úgysem hallaná az ember – felelte türelmetlenül a városi ember.
Az indián széthajtotta az egyik ház falára kúszó csenevész vadszőlő leveleit – egy kis tücsök lapult mögöttük.
- Persze, nektek egyszerűen kifinomultabb a hallásotok – jegyezte meg józanul a barátja.
- Nem érted, miről van szó – volt a válasz. Adj egy 50 centes érmét!
Amikor megkapta, a földre ejtette a pénzt. A körülöttük tolongó járókelők közül többen megtorpantak, még azok is, akik néhány lépéssel arrébb voltak már, és kíváncsian keresték szemükkel a járdán az érmét.
- Érted már? – kérdezte az indián a barátját. – Ennek a pénzdarabnak a csörrenése sem hangosabb, mint a tücsök ciripelése. A fehér emberek füle ezt mégis meghallotta. Tudod, az ember mindig azt hallja meg, amire megtanult figyelni…

Neked hol a kincsed? Mit hallasz meg a leghamarabb? Mire hegyezed a füled igazán?

Amikor megvette, a szívéhez szorította, és azt mondta: most már kétszeresen az enyém vagy. A kereskedő ezt látta és hallotta, megkérdezte a kisfiút, hogy miért mondja ezt? Erre a kisfiú elmondta, hogyan veszítette el a kis hajót, hogyan ismert rá a kirakatban, és most megvette. Így elsősorban azért az övé, mert ő készítette, másodszor azért, mert megvásárolta.

Ehhez hasonlóan cselekedett Isten is az emberrel. Először minden ember az Istenhez tartozik, mert ő a mi Alkotónk és Teremtőnk. Másodszor azért vagyunk az Övéi, mert nagy árat fizetett értünk, hogy minket visszaszerezzen a Maga számára.

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony szemben a bölccsel nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a bölcset. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap (mondta a herceg) amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom:
- No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt? Ha azt mondja holt, kinyitom majd a kezemet, és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre. Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren, jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából, és mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett, és minden szem a megszólított felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, azután pedig a hercegre nézett, és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan amilyenné te teszed.

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.