Azt is lefestem, ami a látható dolgok mögött van.

December első napjaiban egy család látogatott meg. A vasárnapi szentmiséről nem szoktak hiányozni és még az esőre vagy a rossz időre sem szoktak hivatkozni, hogy emiatt nem tudnak elmenni a misére. A lelki épülés mellett hétvégeken kirándulni szoktak.
Egy őszi természetjárás közben a Bakonyban találkoztak egy festővel, aki ügyes mozdulatokkal varázsolta a tájat a vászonra. A festmények természetesen nem olyanok, mint a fényképek, s ez így volt ebben az esetben is. A kiránduló család elcsodálkozott a művészeti alkotás és a szemükkel látható táj különbségén, de úgy ítélték meg, hogy ennek ellenére a festmény hűen tükrözi a valóságot, sőt, szinte az évszakok változását is magába sűríti. A család nyolc esztendős kislánya, Eszter, aki ugyan nem érthet még a művészethez, bátran megkérdezte a festőt, hogy miért más van a képen, mint, ami látható. A festő egyszerű választ adott az érdeklődő Eszternek: Azt is lefestem, ami a látható dolgok mögött van. A kislány ekkor megjegyezte, hogy a látható dolgok mögött egy másik valóság is rejlik, s ezzel mindannyian egyetérthetünk. A kérdés számunkra csak az, hogy ki látja meg ezt a másik valóságot? Ki veszi észre ezt a másik világot? Hogyan látható meg egyáltalán ez a szemmel láthatatlan valóság? Úgy gondolom, hogy sok esetben a művészek láttatják meg velünk ezt a titokzatos világot, más esetekben pedig a művészethez talán nem értő, de a lényeget példásan felismerő gyermekek lehetnek a segítségünkre.

Horváth István Sándor

Eszter

Abban az időben, amikor Eszter középiskolás volt, egy idős paphoz járt gyónni. Szívesen beszélgetett a tapasztalt atyával, aki csaknem harminc éven át az afrikai misszióban szolgált, majd megromlott egészségi állapota miatt kénytelen volt hazajönni Magyarországra.
Amikor egy tavasszal eltörte a lábát, s emiatt nem tudott a templomba menni gyóntatni és misézni, a szobájában fogadott mindenkit. Eszter is ott kereste fel. Egyik beszélgetésük során a fiatal lány megkérdezte a papot: “Az atyának ki Jézus?” Ő nem lepődött meg a kérdésen, hiszen élete során már sokszor feltették neki. Eszter kíváncsian várta a feleletet. Az atya ránézett és mosolygott, majd a nyitott ablak felé fordult, s a végtelenbe tekintett. Néhány perc múlva visszanézett a lányra, s még mindig mosolyogva egyszerűen csak ennyit mondott: “Jézus az életem.”

Horváth István Sándor

Lázár

“Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit.
Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.
Akkor arra kérlek, atyám – mondta újra -, küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16.19-31

A lelki utazás előfeltétele a hit. Mindannyian hiszünk valamit. Néhányan azt hiszik, hogy nincs Isten. Ők az ősrobbanásról mesélnek, illetve az élet keletkezését valami egyéb tudományos elmélettel magyarázzák. Nem azért hiszek Istenben, mert valamikor valaki valamilyen bizonyítékot adott volna rá, hanem mert mélyen a bensőmben vágyakozást érzek utána. Valami azt mondja, hogy van Isten…
Talán mindig lesznek olyanok, akik azt hiszik, hogy minden, ami körülveszi őket, egy kémiai reakció során fellépő nagy robbanás következménye. Ha felrobban egy könyvtár, mekkora esélye van annak, hogy a széteső könyvek lapjai úgy hulljanak egymásra, hogy összeálljon belőlük egy szótár? Ennél is sokkal kisebb a valószínűsége, hogy mindaz a szépség és összetettség, amely körülvesz minket, egy értelmetlen robbanás következménye volna. És ha mégis, meg kell kérdeznem, ki teremtette a kémiai anyagokat? Természetesen ezek az emberek valamivel visszavágnak.
Az Isten létezése mellett szóló érvek belülről fakadnak, és ha valaki nem akar hallgatni e belső hangra, akkor értelmetlen számára minden érv, és a rengeteg természetfeletti jelenség is, amelyek közül egyről itt is olvashatunk: Soubirous Szent Bernadett épen maradt teste. A csodák bátorító ajándékok vagy szeretetteljes figyelmeztetések számunkra, de hitünk nem rájuk épül. A hit ugyanis nem külső bizonyosságokból születik, hanem az ember bensőjéből fakad. Nem olyan dolog, amit életünk egy bizonyos pontján megszerezhetünk; inkább olyan, ami mindig is megvolt bennünk, de talán csak most bontakozik ki. Minden ember szívébe vésve él, hogy van valaki, aki mindig volt és mindig lesz. Ez a valaki Isten.
A hit arra vonatkozik, hogy bízunk Istenben, keressük és meg akarjuk ismerni útját, a szeretet útját. Küzdünk, hogy kövessük Őt és az Ő útmutatásai szerint éljünk. Ez a hívő élet és út. Az út a lélek küzdelme az igazság keresésére, felfedezésére és megélésére. A küzdelem a hamis énünk és az igazi énünk között zajlik. Minél inkább elfordulunk a hamis énünktől, és átadjuk magunkat az igazi énünknek, annál jobban növekszünk a szeretetben. A csata elsősorban a szívünkben zajlik. A harc a hatalom és a szeretet között, a hatalom szeretete és a szeretet hatalma között dúl. Az öröm e küzdelemből születik. A küzdelem azért folyik, hogy jobbá légy, hogy változz, hogy növekedj a bátorságban és a türelemben. A legnagyobb változás: imádkozz és bízzál!

A hit által egy keveset megtapasztalunk a mennyországból. A hit által olyan dolgokat tehetünk meg, amit a hitetlenek lehetetlennek tartanak. Istenbe vetett hittel minden lehetséges.

A földgömb

Isac Newton, a nagy természettudós, egyszer dolgozószobájában fogadta egyik tudós barátját, aki istentagadó volt. A látogatónak nagyon megtetszett Newton remekbeszabott földgömbje.
- Ki alkotta ezt a csodás darabot? – kérdezte.
- Senki – felelte Newton szűkszavúan.
- Hogyhogy senki? – csodálkozott a tudós. – Ezt nem hiszem el, te tréfálj velem!
- Ha nem akarod elhinni, hogy ezt a méretében és pontosságában igazából csekély földgömböt senki sem alkotta, akkor miként hiheted el azt, hogy az igazi földgömbnek nincs Teremtője?

Az ócska cipő

Egy ember nagy szegénységben élt, és csak egy pár cipője volt, aminek a talpa kilyukadt és már a lábujjai is kilátszottak belőle. Elkeseredetten ment végig az utcán és így panaszkodott magában: – Akár mezítláb is mehetnék, mintsem hogy ezeket a szerencsétlen, kényelmetlen cipőket viseljem.
Amint egyre jobban elkeseredett, találkozott egy emberrel, aki a járdán ült és koldult. A szegény embernek nem volt lába. Egy pillanat múlva az ember rájött, hogy az ócska cipőnél sokkal rosszabb, amikor még lába sincs az embernek, amire fölhúzza a cipőt.

Semmit...


Egy kislány játszótársa meghalt, és a kislány egy napon közölte családtagjaival, hogy elment a megszomorodott édesanyát vigasztalni. Megkérdezték tőle a szülei: “Mit mondtál neki?” A kislány ezt felelte: “Semmit. Csak fölkapaszkodtam az ölébe és együtt sírtam vele.”