„Akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért”

Andre
2015. február 27., péntek 17:27
0 Hozzászólás
életek
http://divinity.szabadosadam.hu/album/2015/150224-martirok.png„Ya rabbi Yasu!” – kiáltotta egyszerre a 21 narancsruhába öltöztetett kopt keresztény, amikor az IS fekete ruhás hóhérai nekiálltak lefejezni őket a líbiai tengerparton. „Ya rabbi!” arabul olyasmit jelent, hogy „Uram!”, vagy „Ó, uram”, esetleg „Segíts, uram!” Eredetileg Allah megszólítása volt ez, de a térdre, majd kivégzésükhöz hasra fektetett keresztények Jézushoz beszéltek. Majd fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért. Azért haltak meg, mert a  "kereszt népéhez"  tartoztak. Az IS mondja ezt. Ők egyébként nem provokálták, hanem szerették a muszlimokat. Amikor az arab tavasz idején muszlim barátaik a szőnyegükön imádkoztak, ők falként vették körül őket. Egyetlen bűnük az volt, hogy keresztények.
A nyugati újságok címlapjai most nincsenek tele „je suis Copte” feliratokkal. Nem baj. Ennél nemesebb és dicsőségesebb ez a történet. A SAT-7 arab nyelvű műsora telefonon meginterjúvolta az egyik lefejezett fiatalember testvérét, Beshir Estafanos Kamelt. A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy mit érez. Beshir először is helyesbített: nem csak egy, hanem két fitestvére is ott volt a tengerparton. „Bisu Estafanos Kamel mártír és Samuel Estafanos Kamel mártír. Büszke vagyok rájuk! Bisu 25 éves volt, Samuel 23 éves volt. Ők a kereszténység büszkeségei. Miattuk felemelt fejekkel, büszkén járhatok!”
„Az ISIS többet adott nekünk, mint amit kérhettünk, mert nem vágták ki azt a részt, amikor megvallották a hitüket és segítségül hívták Jézus Krisztust. Az ISIS megerősítette a hitünket. Hálás vagyok az ISIS-nek, hogy nem vágták ki a videóból, amikor a hitük megvallását kiáltották.” Az interjú aztán végig ebben a tónusban folytatódott. Valami furcsa öröm és reménység zuhant a képernyőre, ami széttörte a döbbenet és a gyász fojtogató páncélját. A reménység az áldozatok testvéréből sugárzott. Őt hallgatva a műsorvezető könnyei is csorogtak, meg az enyéim is.
„Hogy van a családod?” – állítja meg egy pillanatra a műsorvezető. „Hidd el nekem, hogy az emberek itt boldogok és méltatják egymást. Nem gyászolnak, hanem elismerő szavakat mondanak egymásnak, amiért a faluban olyan sokan haltak mártírhalált. Büszkék vagyunk rájuk!”
Az interjú legdöbbenetesebb része azonban csak ekkor következett, mert az eddigieket kis változtatásokkal akár egy öngyilkos merénylő családja is elmondhatta volna. A büszkeség és szégyen mátrixában élő kultúrák számára különös érték, ha családtagjaikat nagy méltóság éri, és ahogy egyes muszlimok között hőstettnek számít a hitetlenek legyilkolása közben elszenvedett hősi halál, keresztények között régi hagyománya van a vértanúság becsületének. Persze az öngyilkos merénylet és a vértanúság között óriási különbség van, de a keresztény hit nemessége másban is meglátszik.
„Hogy éreztél, amikor a légicsapások elkezdődtek és láttad az ISIS tagok holttesteit?” – tereli a műsorvezető a témát a bosszú kérdésére.
„Megmondom neked az igazságot. Egészen a római idők óta mi, keresztények célpontok vagyunk a vértanúságra. Ez megkönnyíti számunkra az ilyen krízisek elviselését, mert a Biblia azt mondja, hogy szeressük az ellenségeinket, és áldjuk azokat, akik bennünket átkoznak.” Vagyis nincs bosszúvágy. Megbocsátás van.
A műsorvezető ezután megkérdezi tőle, hogy tudna-e imádkozni azért, hogy az elkövetők bocsánatot nyerjenek. A testvér ekkor elmeséli az édesanyjukkal való beszélgetését, aki aznap két fiát veszítette el. Hatvanas éveiben járó, tanulatlan édesanyjától azt kérdezte, mit tenne, ha meglátná az egyik ISIS-tagot az utcán, és megtudná, ő volt a fiai hóhéra. Az édesanyja azt válaszolta: „Behívnám a házunkba, és imádkoznék érte, hogy megnyíljanak a szemei, mert segített nekünk bemenni a mennyek országába!”
Az interjú végén a vértanúságot szenvedett kopt fiúk bátyja hangosan imádkozik az IS-tagokért: „Drága Istenem, nyisd meg a szemüket, hogy üdvözüljenek! Szabadítsd meg őket a tudatlanságból és a rossz tanoktól, amiket tanítottak nekik! Ámen.”
Az elmúlt évtizedben rendkívüli evangéliumi ébredés futott végig az egyiptomi kopt egyházon. Bibliatanulmányozó körök alakultak szerte a Nílus-parti városokban, megerősödtek a felekezetközi kapcsolatok, új, hatalmasra duzzadt gyülekezetek jöttek létre, fiatalok tízezreit ragadta magával a megújulás. 2011. november 11-én a muszlim tengerben élő, marginalizált, kívülről fojtogatott keresztények felekezetközi virrasztásra és dicsőítésre gyűltek egybe, hogy együtt erősödjenek hitükben. Több, mint ötvenezer Jézus-követő találkozott a mokkatami barlangoknál. Ezeket nemrégiben egy Simaan nevű alázatos, Szentlélekkel betöltött kopt pap ásta ki és változtatta keresztény gyülekezőhellyé, miközben elképesztően eredményes missziói munkát végzett a szimplán csak szemétvárosnak nevezett szegénynegyedben.
Szippantsunk most bele ennek a levegőjébe, hátha bennünket is megérint valami a menny reménységéből. Itt van egy rövid felvétel a 2011-es felemelő eseményről, nézzetek bele! Néha úgy érzem, a mennyei valóságot igazán csak szorongatott helyzetben lehet megtapasztalni, akkor is a Szentlélek által. Az egyiptomi hívők helytállása kijózanító. Egy nap mi is ott állunk majd egy tengerparton, ha nem Líbiában, akkor Hádész kapuinál, és egyáltalán nem lesz mindegy, hogy van-e olyan imádság a szívünkben, mint a narancsruhás vendégmunkások „Ya rabbi Yasu!” kiáltása volt.

Interjú az egyik megölt egyiptomi keresztény vértanú testvérével

Mi itt Európában, szoktunk-e, tudunk-e imádkozni:
1.       magunkért?
2.       rokonainkért?
3.       idegenekért?
4.       ellenségeinkért?
5.       gyilkosainkért?
6.       testvérünk gyilkosaiért?
7.       fiaink gyilkosaiért?

Ők igen:
http://divinity.szabadosadam.hu/?p=13196

133 megtekintés
Megosztás

A farkasvadászok

Andre
2015. február 15., vasárnap 11:38
0 Hozzászólás
életek

Egy szervezet nagyon magas összegű díjat tűzött ki minden egyes élve elfogott farkasért. Két vadász, Sam és Jed úgy döntött, hogy nekivág a hegyeknek, és keres egy kis pénzt a farkasok elfogásával. Éjjel-nappal járták a hegyeket, kutatva értékes zsákmányuk után. Háromnapi sikertelen vadászat után kimerülten lefeküdtek és elaludtak.

Az éjszaka közepén Sam egyszer csak arra ébredt, hogy egy kisebb farkasokból álló falka veszi őket körül. A szemük csak úgy izzott a holdfényben, és vicsorogva morogtak a két vadászra, ugrásra készen. Sam oldalba bökte Jed-et, és így szólt: „Ébredj! Gazdagok leszünk!”

Néha amikor úgy tűnik, hogy sok nehézség vesz körül minket, lehet, hogy valójában sok lehetőség van körülöttünk. Ahányszor krízishelyzetbe kerülünk, dönthetünk a rémület és gyávaság mellett, vagy pedig az erő és a bátorság mellett. Csak nézőpont kérdése.

Ha legközelebb nehéz helyzetbe kerülsz, jusson eszedbe: lehetőséged nyílik arra, hogy tanulj és növekedj, és megtapasztald Isten kegyelmét és erejét abban a helyzetben. Élj a lehetőséggel ne pedig félj tőle, mert Jézus Krisztus szabadító ereje veled van!

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” Józsué könyve 1:9.

143 megtekintés
Megosztás

Szüleink vágyai

Andre
2015. február 10., kedd 12:27
0 Hozzászólás
életek

A család szépen összegyűlt, a gyerekek meg elgondolni sem tudták, hogy mi az a nagy hír, ami miatt a szüleik ilyen titokzatosak. Velük sosem történik semmi. Tiszta unalom az életük. A legnagyobb izgalom az éltükben, ha néhány új virágot hoz a begónia.
A szülők az ebéd befejezése után bejelentették, hogy mostantól másképp szeretnének élni. Ezért aztán szépen eladják a családi házukat. Egy kisebb lakásba költöznek és vesznek egy hajót. Végre itt az ideje, hogy körülhajózzák a földet.
A gyerekek iszonyatos nevetésbe törtek ki, mert azt hitték ez valami kis tréfa. Ám hamar kiderült, hogy nem az. A szülők tényleg eladták a házat, vettek egy hajót majd elindultak a világ körül.
Anyukájuk, akiről eddig el sem tudták képzelni, hogy kalandvágya meghaladhatja egy új süteményrecept kipróbálását, kivirult. Apukájukat mintha kicserélték volna. Néha küldtek képeslapot vagy e-mailt egy-egy egzotikus szigetről. És ha aggódtak is a gyerekek miatt, ez nem nagyon látszott rajtuk.
Míg a gyerekek dolgoztak, a szülők boldogan vitorláztak a nagy vizeken.

És a gyerekek elgondolkodtak. Valahogy természetes volt, hogy a szüleik mindig ott vannak, lehet rájuk számítani, lehet tőlük kölcsönkérni. De hogy boldogok- e azt még sosem kérdezték.
A szülők 3 év múlva hazatértek. Újra süteményillat töltötte be a lakást. De a gyerekek már másként néztek a szüleikre. Valahogy észrevették, hogy ők is emberek és nem csak szülők. Nekik is vannak álmaik. Álmaik, amiket valóra váltottak.

89 megtekintés
Megosztás

Nincs időnk a szépre

Andre
2015. február 3., kedd 08:12
0 Hozzászólás
életek
Mikor érünk rá a széppel foglalkozni?
Szép ruhát alkalomra, ünnepre veszünk föl. A szép szobába vendéggel, ritkán megyünk be. Szép virágot névnap, születésnap, temetés, esküvő ünnepi pillanataira adunk.
Rohanó életünkben mily ritka pillanat, hogy a gyermek szemében észrevesszük ártatlan fényű szépségét.
Mikor kutatjuk – legalább néhány percig – az éjszaka csillagrengetegében csillagunkat, mely színes fényét küldi nekünk? Mikor bámulunk a felhőtlen égbolt reggeli vagy déli végtelenjébe?
“Nem érünk rá.”
Nem így vagyunk Istennel is?
Hétköznapokat élünk vele is, kérünk, irgalomért esedezünk, bűnbánatot tartunk, lázadunk, elégedetlenkedünk, gondviselését kérjük, igazságosságát elvárjuk, de mikor van pillanat,
amikor engedjük az Ő Örök Ünnepét – mozdulatlan kristálytenger – hatni ránk, és ráfeledkeznénk a szív csodálatával szépségére?
Ennél Hozzá-méltóbb-imádat nem lehetne bennünk. Kérlek, Uram Istenünk, értsél meg minket nyughatatlan embereket, ha vakok vagyunk a “nincsen időnk” rohanásában és nem látjuk meg a szépet magunk körül, hogyan is vennénk észre szépségedet, a Tiédet, és elfelejtjük, hogy a színről-színre látásra most készülhetne fel a szívünk-szemünk, ha észrevenné, ha gyönyörködne, ha áldozna abból a szépségből, melyet naponta nyújtsz nekünk.
43 megtekintés
Megosztás

EGY SZÜLŐ MONOLÓGJA GYERMEKÉHEZ!

Andre
2015. február 1., vasárnap 12:21
0 Hozzászólás
életek
Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól. (Példabeszédek 22,6)

- Életet adtam neked, de nem élhetem le azt helyetted.
– Taníthatlak, de nem kényszeríthetlek arra, hogy tanulj.
– Szabadságot biztosíthatok számodra, de neked kell számot adnod arról, hogy mire használod.
– Elvihetlek a gyülekezetbe, de nem juthatok hitre helyetted.
– Tanácsot adhatok neked, de azt nem fogadhatom meg helyetted.
– Szerethetlek, de nem kényszeríthetem rád a szeretetemet.
– Taníthatlak arra, hogy adakozó légy, de nem kényszeríthetlek rá arra, hogy áldozatkész, irgalmas légy.
– Tanácsolhatom, hogy kit válassz barátodnak, de nem kereshetek barátot számodra.
– Tanácsolhatlak a szexualitásban, de nem tarthatlak meg tisztának.
– Figyelmeztethetlek az alkohol veszélyére, de nem mondhatok le helyetted a szeszes italról.
– Figyelmeztethetlek a kábítószer veszélyére, de nem tarthatlak vissza attól, hogy ne használd.
– Beszélhetek neked magasröptű célokról, de nem érhetem el azokat helyetted.
– Beszélhetek arról, hogy légy kedves, de nem kényszeríthetlek rá arra, hogy légy szeretetre méltó.
– Óvhatlak a bűntől, de nem lehetek helyetted erényes.
– Szerethetlek, mint gyermeket, de nem kényszeríthetlek arra, hogy Istennel élj.
– Beszélhetek neked az Úr Jézusról, de nem kényszeríthetlek arra, hogy Őt életed Urának fogadd el.
– Elmondhatom neked, hogyan kell élned, de nem adhatok neked örökéletet.
– Imádkozhatok érted, de nem imádkozhatok helyetted!

(Prókai Árpád)

115 megtekintés
Megosztás
Előző oldal