Az elefánt és a vakok

Ahhoz, hogy egyetértsünk valakivel, időnként arra van szükség, hogy belehelyezkedjünk a másik gondolatvilágába, hogy elfogadjuk, másképpen is lehet látni a dolgokat, mint ahogyan én látom. Segítsen bennünket ebben a következő történet:

Egy faluban mindenki vak volt. Egy napon a falu lakói közül hatan találkoztak egy emberrel, aki elefántháton jött feléjük. A hat ember megkérte az utazót, engedje meg, hogy megérintsék a nagy állatot, nem tudták ugyanis, hogyan néz ki egy elefánt, és úgy akartak visszamenni a faluba, hogy el tudják ezt mesélni a többieknek. Az utazó beleegyezett, és a hat embert az elefánt különböző testrészeihez vezette. A vakok alig várták, hogy visszaérjenek, és elmeséljék a faluban, hogy mit tapasztaltak.
Az első, aki az állat oldalánál állt, ezt mondta: - Az elefánt olyan, mint egy nagy fal.
- Nem úgy van, - vágott közbe a második, aki az elefánt agyarát fogta - az elefánt kicsi, kerek, sima és hegyes.
A harmadik, aki az elefánt fülét fogta, tiltakozott: - Az elefánt egyáltalán nem ilyen! Olyan, mint egy hatalmas levél.
- Nem értek egyet veletek, - mondta a negyedik, aki az ormányát fogta - az elefánt olyan, mint egy cső.
Az ötödik nem értette, hogy miért mondják ezt. Ő az állat egyik lábát fogta. - Az elefánt kerek és vastag, mint egy fatörzs.
A hatodiknak megengedte az utazó, hogy felüljön az elefánt hátára. Ő így szólt: - Egyik megállapítás sem jó! Az elefánt olyan, mint egy nagy mozgó hegy.

Mindannyian másképp látjuk a dolgokat, és sokszor nem lehet azt mondani, hogy nekem van igazam, vagy neked. Több részből áll össze az egész. Mindnyájan a saját "szemüvegünkön" keresztül nézzük egymást, a helyzeteket, és Istent is!

Fiatal sólyom

A fiatal sólyom elmondta az anyjának, hogy komoly tervei vannak.
- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
- Be akarom repülni az egész világot, el akarok jutni olyan helyekre, ahol még nem járt madár.
- Jól van, csak tanulj szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte.
Egy reggel így szólt hozzá az anyja:
- Gyere, menjünk, keressünk táplálékot!
- Nem, anyám nem megyek, menj egyedül. Én nem alacsonyodom le ilyesfajta dolgokhoz.
- Már miért nem?
- Anyám, ne háborgass hiábavalóságokkal! Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világ körüli utazásra.
- Igen, gyermekem - felelte az anyja -, de a vágyad soha nem válik valóra, ha nem vagy képes rá, hogy táplálékot szerezz magadnak. Az első nap még csak éhes leszel, a másodikon már nem tudsz tovább repülni, a harmadikon pedig éhen halsz.

Tanulság: Napjaink ne csak munkából és tanulásból, ne csak imádkozásból, ne csak pihenésből, játékból vagy más kikapcsolódásból, hanem ezek harmonikus egységéből álljanak. Mindent szeretetből tegyünk, a legjelentéktelenebb dolgokat is, így életünk Istennek tetsző imádsággá válik...

A misszionárius-vizsga

Egy havas reggelen, 5 órakor egy misszionáriusjelölt csöngetett a misszionáriusokat vizsgáztató otthon ajtaján. Bevezették az irodába, ott ült három órán át, mire megjelent a vizsgáztatója. 8 órakor egy nyugalmazott misszionárius lépett be és elkezdte a kérdezgetést:
- Tud-e szavakat betűzni?
Eléggé óvatosan, a jelölt ezt válaszolta: - Igen, uram.
- Rendben van, akkor betűzze azt a szót, hogy kenyér! - Kibetűzte.
- Rendben van, ért-e valamit a számoláshoz? - folytatta a vizsgáztató.
- Igen, értek valamit.
- Kérem, mondja meg, mennyi kettő meg kettő. - Négy - válaszolt a jelölt.
- Ez rendben is van - mondta a vizsgáztató.
- Azt hiszem, jól sikerült a vizsga. Holnap közlöm a bizottsággal.
A bizottsági ülésen a vizsgáztató ezt a jelentést terjesztette be az interjúról:
A jó misszionáriusi szolgálathoz szükséges minden követelmény megvan benne. Először vizsgáztattam önmegtagadásból, és kértem, hogy reggel ötkor legyen az otthon ajtajánál. Elhagyta meleg fekhelyét egy havas reggelen, minden panaszkodás nélkül. Másodszor, vizsgáztattam a pontosságát. Időben érkezett. Harmadszor, vizsgáztattam a türelmét. Várakoztattam három órán át, hogy találkozzék velem. Negyedszer, vizsgáztattam a vérmérsékletét. Semmi harag és neheztelés nem volt benne. Ötödször megvizsgáltam az alázatosságát, mert olyan kérdéseket tettem föl neki, amikre egy hétéves gyermek is válaszolhat, és egyáltalán nem méltatlankodott. A jelölt megfelel a követelményeknek.

 

Mosoly

Nap és Szél azon versenyeznek, ki az erősebb. Mindkettő állítja, hogy ő. Szó szót követ, majd úgy döntenek, hogy a gyakorlat majd megmutatja, kinek van igaza. Egyszer csak látnak egy vándort, aki köpenyébe burkolózva megy az úton. Szél nagy örömmel felkiált: - Nap, fogadjunk, hogy pillanatok alatt leszedem a vándor köpenyét! Én vagyok az erősebb. Hirtelen hatalmas szélvihar lesz, tépi, cibálja a vándor köpenyét. Mire az még szorosabban beburkolózik, és valami menedéket keres a szélvihar elől. Látja, a szél, hogy nem sikerül a terve, még erősebben fúj. De kudarcot vall. Ekkor előáll a Nap, és elkezd mosolyogni, sugaraival simogatni a vándort, mire az a hirtelen melegtől egyből ledobja a köpenyét. Amit a Szél nem tudott elérni erejével, azt a Nap elérte mosolyával.

A kalász

Egy szántóföldön majdnem minden búzakalász meghajolt. Csak néhány szalmaszál tartotta a kalászt egyenesen felfelé. Azt gondolták magukról, értékesebbek, jellemesebbek, mint a többi. A szél, aki tisztában volt életükkel, és jól ismerte őket, így szólt: „Persze, hogy egyenesen állnak, hiszen a kalászuk teljesen üres.”