Van egy novella, valahol az éteri világban játszódik, ahol sok ezer év után találkozik Káin és Ábel, és leülnek beszélgetni. Azt kérdezi Ábel Káintól:
- Emlékszel, hogy te megöltél engem?
- Nem, nem emlékszem. Hogy volt? - kérdezi Káin.
- Jó, hogy ezt elfelejtetted Káin - mondja neki Ábel -, mert ameddig a bűntudat tart, addig tart a bűn is.

Ha őszintén megbántuk és meggyóntuk bűnünket, bármekkora legyen is az, megbocsátatott. Többé ne tekintsünk már rá vissza! Mert a múlt hibáin és bűnein való siránkozásunk legtöbbször inkább kevélységünkből, büszkeségünkből fakad, mintsem igaz bűnbánatunkból.

Egy tizenéves fiú rákos volt, és több hetet töltött a kórházban, ahol sugárkezelésnek és kemoterápiának vetették alá. Közben kihullott a haja. Amikor hazafelé tartott a kórházból, aggódott - nem a rák miatt, hanem a szégyenérzet miatt, hogy kopaszon kell visszamennie az iskolába. Azt már korábban elhatározta, hogy nem fog parókát viselni vagy sapkát hordani.
Amikor hazaért, bement az ajtón, és felkapcsolta a villanyt. Legnagyobb meglepetésére mintegy ötven barátja ugrott fel, és üdvözölte: - Isten hozott itthon!
A fiú körülnézett, és alig akart hinni a szemének: barátai mindnyájan kopaszra nyiratkoztak!

- Tudom, hogy mindent meg akarsz nekem adni. A legtöbb amit adhatsz, nem az anyagiak bősége, hanem a figyelem, családunk benső öröme és főként egy-két kistestvér.
- Ne kényeztess el! Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem, amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki tőled.
- Légy velem határozott! Ez azért fontos nekem, mert ez által érzem magam biztonságban.
- Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel! Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.
- Ne viselkedj velem úgy, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok! Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon "nagy"-ként próbálok viselkedni.
- Ne javíts ki mások előtt! Sokkal többet érsz el, ha kettesben csendben elmagyarázod, hogy miben hibáztam.
- Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök volnának! A kettő összekeverése megzavarja bennem az igazi értékek kialakulását.
- Ne védj meg cselekedeteim következményeitől! Néha szükségem van arra, hogy - fájdalmak árán is - magam tapasztaljam meg a következményeket.
- Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: nem szeretlek! Legtöbbször nem te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, amely akadályoz, hogy kedvem szerint éljek.
- Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal! Néha csak azt szeretném elérni, hogy rám figyeljenek.
- Ne korholj állandóan! Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, ha süketnek tettetem magam.
- Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam! Ezért tűnik néha úgy, mintha nem lennék "becsületes".
- Szánj rám mindennap időt és ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok hozzád! Ha nem figyelsz és nem válaszolsz, egy idő után abbahagyom a kérdezést és máshol keresek választ a kérdéseimre.
- Légy következetes! Ha nem vagy következetes, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni benned.
- Ne mondd nekem, hogy félelmeim butaságok! Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz nekem segíteni, ha megpróbálsz megérteni.
- Sose tégy úgy, mintha te tévedhetetlen és tökéletes lennél! Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rádöbbenek, hogy egyik sem vagy.
- Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem! Az őszinte bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem.
- Ne felejtsd el, hogy szeretek kísérletezni! Kérlek, nyugodj bele próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.
- Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök! Biztos nehéz neked lépést tartani velem, de kérlek, legalább próbáld meg.
- Ne felejtsd el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül! Talán nem is kell ezt neked mondanom. Vagy mégis?
- Kérlek, tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges! Szükségem van rád!

Volt egy ragyogóan prédikáló barát, aki bárhova ment, nagy tömegeket lelkesített fel ragyogó ékesszólásával, kulturált beszédével és a géniuszával. Az értelem és a tudás minden vonzó ajándékával rendelkezett. Mindenütt vele volt egyik szegény, vak testvére is, akinek egyáltalán nem voltak ajándékai. Egyszerű, szent életet élt, és térdepelve imádkozott, míg az erő és intelligencia embere prédikált.
Egy napon, amikor az emberek megint föllelkesültek és szokatlan tűzbe jöttek a prédikációtól, a prédikátornak látomása volt. Látta, hogy megnyílt az ég, és Isten dicsősége áradt le a földre. De azt is észrevette, hogy a mennyei dicsőség nem az ő fején nyugodott meg, hanem a lábánál térdeplő alázatos testvérén, és az ő arcáról tükröződött tovább a tömegre.

Bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. (Kolossé 3:13)

Hogy milyen fontos szerepet tölt be életünkben a megbocsátás, erre nézve hadd mondjak el egy történetet:
Egy tanár minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben...
Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt lelki nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

A te ládikódban hány barack van... és mit szándékozol velük tenni?!
Ne csak önmagadért, hanem embertársaidért is gyakorold a megbocsátást!