Timmy

Volt egyszer egy Timmy nevű fiú. Közeledett a karácsony, és Timmy úgy érezte, hogy a világon mindennél jobban szeretne egy biciklit. Ezért úgy határozott, hogy levelet ír Istennek. „Kedves Isten!” – írta. – „Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy egy egész évig jó leszek. Szeretettel: Timmy.” Azonban a levélre nézve, úgy gondolta, hogy túl nehéz lesz betartania az üzlet rá eső részét, széttépte, és írt egy másik levelet Istennek, amiben megírta, hogy „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, fél évig jó leszek.” De ez a levél sem tetszett neki. Ezért még egyet írt: „Kedves Isten! Ha hozol nekem biciklit karácsonyra, megígérem, hogy három hónapig minden nap elmosogatok. Szeretettel: Timmy.” De még ezt is túl soknak találta. Így aztán Timmy feladta a levélírást, és más úton próbált biciklit szerezni.
A következő vasárnap, mint mindig, Timmyt elvitték a szülei a templomba. Ahogy beléptek, Timmy meglátott egy szép kis Szűz Mária szobrot a mellékoltáron. Ezelőtt is sokszor látta már ezt a szobrot. Azonban most különösen megérintette őt.
A mise végén Timmy azt kérte a szüleitől, hogy hadd maradjon még egy kicsit, majd hazamegy egyedül. Ugyanabban az utcában laktak, a hol a templom volt, ezért a szülei beleegyeztek. Amikor mindenki kiment a templomból, Timmy előrement a szobrocskához. Szűz Mária előtt elmosolyodott, aztán körülnézett, hogy meggyőződjön róla, hogy senki sincs már a templomban, majd levette a szobrot. Hazavitte, és eldugta a szobájában az ágya alá. Ekkor Timmy újabb levelet írt Istennek: „Kedves Jézus! Nálam van az anyukád. Hozz nekem biciklit! Szerintem nem lenn túl jó a karácsonyod az anyukád nélkül! Szeretettel: Timmy.”

Ilyen a kapcsolatod Istennel? Mindig alkudozni próbálsz vele, vagy megpróbálod megzsarolni? Pedig Jézus a barátod akar lenni!

Kommentek
  1. Én