Belépés FacebookkalKommentek
[ Ablak bezárása ]
A főorvos vizitet tartott. A kórterem mindegyik ágyánál megáll és a körülötte lévő orvosoknak magyarázza a diagnózist. Végül az utolsó ágyhoz érnek. A főorvos kissé félre billenti a takarót. Az ágyon középkorú nő fekszik teljesen öntudatlanul, csupán a nagyobb zajokra rezdül meg szempillája és kezei rándulnak meg olykor-olykor. Az ágytáblája üres, csupán annyi van rajta, hogy ismeretlen nőbeteg, mert a nevét senki sem tudja.
A főorvos tanítványaihoz fordul: Ismeretlen nőbeteg. Itt van már egy hete. Utcai autókarambolban sérült meg. Semmi értesülést nem kaptunk róla és ő még nem nyerte vissza öntudatát. Koponyarepedése van, de van egy körülmény, amely még súlyosabb, mint a sérülés. Hat nap óta még senki sem jelentette be a rendőrségen, hogy egy személy, akire az ő leírása ráillene, hiányzik.
A főorvos a fejét csóválta, lassan és ünnepélyesen beszélt. Szeretném, ha az összes férjek és feleségek, akik egymáshoz gorombák, az összes szülők, gyermekek és testvérek, akik egymás között marakodnak, az összes szomszédok, akik minden csekélységért halálos ellenségek, az összes barátok, akik pár szóért már gyűlölködnek, itt állhatnának ennél a betegágynál öt percig. Talán meggondolnák, mielőtt egymás szeretetét eldobják maguktól. A büszkeségükön esett csorba sohasem lehet olyan borzasztó, mint ez.
A főorvos most a beteg fölé hajolt és inkább sóhajtás, mint beszéd formájában így szólt: Hát senki, senki sincs, aki törődne veled?
(Dr. Szenthelyi-Molnár István)
Keresztény bizonyságok, életek, történetek