Sziasztok!
 
Péterke vagyok. Bemutatkozásom után egy rövid, de tanúságos történetet szeretnék megosztani veletek az életemből. Az az igazság, sokan azt mondják, hogy eddig nem is éltem, mégis történt velem egy-két csoda.
 
 
 
2005. február 7-én este születtem. A megszületésem után kb 2 perccel ezt a nevet kaptam: Péter (kőszikla) Igen, jól látjátok! Arról az időről szeretnék mesélni, amikor megfogantam, és növekedtem anyukám hasában.
 
 
 
Az egész, kb. 7 hónapja kezdődött, amikor anyukám észrevette, hogy valami furcsa rajta, ezért elment a doktor bácsihoz, hogy vizsgálja meg. A doktor bácsi közölte vele, hogy én benne vagyok a pocakjában, de sajnos nem fogok megszületni, mert egy vérömleny van anyukám méhében, és emiatt el fog vetélni, de legkésőbb az állapotának az 5. hónapjában megszül engem életképtelenül.
 
 
 
Anyukám hisz Istenben, és hiszi, tudja, hogy az élet a fogantatás pillanatától élet. Nincs joga egy embernek sem, hogy elvegyék ezt az életet. Nagyon összetört. Ijedtében eszébe jutott, hogy elmenjen ismerőseihez, akik az Urat követik, és tőlük kérjen tanácsot, segítséget, bár nem volt hatalmas hite ezzel kapcsolatban. Azonban ez a picike, hogy elment, már hit volt. Az a néni, és bácsi, akikhez elment anya, és vitt engem is a pocijában, nagyon meglepődtek először. Ez egy nehéz helyzet, gondolták. Azonban nekik is volt egy cseppnyi hitük. Nem akkora, mint egy mustármag, de azért léptek az ügyemben. Anyukámtól megkérdezték, imádkozhatnak-e most érte, és értem. Anya igent mondott, bár nem sok reménnyel, de tudta, ha az orvosok lemondtak rólam, az Úr még segíthet rajtam. Megtörtént az ima! Kérte a bácsi, és a néni Jézust, hogy erejét, gyógyító hatalmát használja, mint 2000 évvel ezelőtt, és tüntesse el azt a vérömlenyt. Eljutott a kérés a Mindenható Istenhez, aki mindenek fölött áll, és minden a hatalmában van. Ekkor jött a reménység. A bácsi azt mondta anyának, hogy nyugodjon meg, mert Isten hatalmas, kegyelme az egekig ér! Megtartja ezt a kisgyermeket, és normál idejű terhesség lesz.
 
 
 
Anyukám visszament az orvoshoz, és azt hiszem, kitaláljátok mi történt? A doktor bácsi csodálkozva figyelte a monitort, mert anyukám hasában nem látta a vérömlenyt, csak engem. Micsoda happy end! Ám itt nincs vége. Van a világban egy rabló-gyilkos, aki továbbra sem adta fel, hogy elvegye az életem. A sátán. Nagyon sok probléma akadt az alatt az idő alatt, amíg anyukám pocijában voltam. Mégis telt, múlt az idő. Elmúlt az ötödik hónap is, amikor meg kellett volna halnom a doktor bácsi szerint. Még nem voltam 7 hónapos, amikor anyukámnak görcsei lettek, ezért kórházba mentünk. A doktor bácsik adtak neki gyógyszert, és abban reménykedtek, hogy legalább a 7 hónapot megélem anya pocijában, és csak utána születek meg. Mindenki ezen izgult. Az orvosok szerint nagyon pici voltam. Sajnos egy néni tévedésből rossz infúziót adott anyukámnak, amitől válságos lett az állapotom, a szívem olyan szaporán vert e miatt, hogy ki akartak operálni anya pocijából. Még az a bácsi, és néni is izgult, akiken keresztül Isten kijelentette, hogy normál ideig leszek anya hasában. Ma már nem izgulnak. Az idő telt, az ördög ijesztgetett mindenkit, de az Úr megszólalt. Nem emlékeztek, mit ígértem? Ekkor döbbent le a bácsi is, amikor a feleségén keresztül erre emlékeztette az Úr.
 
 
 
Képzeljétek el, az eredeti kiírásomhoz képest másfél héttel születtem korábban. Ugye tudjátok, hogy ez nem koraszülés? Megszülettem az erre rendelt időben. Anyukám félt a szüléstől, de az Úr megsegítette. Teljesen normális, könnyű szülése volt. Ha jól számoltam, akkor háromszor nyomott, és kint voltam. Egy idegen néni kezében voltam, aki egy csővel kiszippantott valamit az orromból, és a torkomból. Ekkor tudattam a világgal, hogy igenis megszülettem! Ezt az ott állok egy egyszerű gyereksírásnak vették, de én tudom, hogy ez Isten kegyelme. Sírhatok!!! Élek!!! Nem kellett meghalnom, mert az Úr megmentett!!! Minden dicsőség az Ővé!!! Betekertek egy ruhába, és rátettek anyukámra. Ekkor hallottam valamit. Dobogást. Ez nagyon ismerős volt. Tudtam, hogy ez anyukám szíve! Akkor az a néni, akire rátettek, az én anyukám. Ezután rátettek egy mérlegre. Az 3020 g-ot mutatott, és megmértek, miszerint 49 cm vagyok. Nem nagy, de normális méret!!!
 
 
 
Most szeretnék néhány dolgot megosztani veletek, amiket az Úr mondott:
 
 
 
"Uralkodása harminckilencedik évében megbetegedett. Ászának a lába és betegsége egyre súlyosbodott. De betegségében sem az ÚRhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz."
2Krón 16,12
 
 
 
Kérlek benneteket, ti ne csak az orvosokhoz forduljatok! Az orvosok eszközök Isten kezében! A gyógyító, az Úr! Ő használja az orvosokat, és az orvosok értünk vannak, de Isten nélkül semmit sem ér. Ha nem Istenben bízunk, akkor úgy járunk, mint ez az ó szövetségi király. Ő meghalt.
 
Kérlek benneteket, akik elolvastátok az én kis történetemet, és megérintett benneteket, hogy ne felejtsetek el engem! Amikor eszetekbe jutok, akkor csak egy-két szóban imádkozzatok értem. A legfontosabb az életemben, hogy mindig a szívemben éljen a Megmentőm! Egyszer már megmentett, és hiszem, hogy másodszorra is megment, akkor már egy örök életre, hiszen, én egy megszentelt gyermek vagyok. Kérjétek az Urat, hogy szüleim az Úrnak neveljenek fel engem, hogy a mindenható kősziklája lehessek a szolgálatokban, ha eljön az ideje!
 
 
"Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek." (1Kor 7,14)
 
 
 
Az Úr áldjon benneteket
 
 
 
2005. február 8. (életem első 24 órájában)
 
 
 
ui: A bizonyságtételt egy bácsi írta le, aki végigkövette az életemet a halálra ítélésemtől a születésemig, így mindent tud rólam! A kiléte nem fontos, azt mondja, mert semmit sem tehetett volna az Úr segítsége nélkül!

Megosztás a facebookon