Belépés FacebookkalKommentek
[ Ablak bezárása ]
India egyik településének nagy iskolája minden évben rendez sportünnepélyt. A legkedveltebb versenyszámok közé tartozik az egymérföldes futóverseny. Ezen életkortól függetlenül bármelyik tanuló részt vehet. A rajtpisztoly eldördülése után máris mozgásba lendültek a versenyzők. Hamarosan lemaradtak a kevésbé jó futók. Egyesek fel is adták a versenyt. A leghátul futók között volt egy kisfiú is, aki egyre inkább leszakadt a mezőnytől. Sokan úgy vélték, hogy igyekezetének már semmi értelme. Hiszen legcsekélyebb kilátása sem volt arra, hogy győzelmet vagy akár csak jó helyezést is elérjen. De a fiúcska nem zavartatta magát. Ő a futást elkezdte és persze be is akarta fejezni. Egyre több néző figyelt fel a gyerekre. Láthatták, hogy a kisfiú nem akarja feladni a küzdelmet. Bíztatták is őt bekiabálásokkal. Néhányan azonban gúnyolták és azt kiáltották, hogy adja fel. A fiút azonban ez nem befolyásolta. A célra tekintett és nekifeszülve futott, egyre futott tovább... Most már teljesen nyilvánvaló volt, hogy ő lesz a legeslegutolsó, mégsem adta fel! A versenybíróknak, akik már azonosították az első három helyezettet, meg kellett várniuk, amíg a kicsi is átfut a célon. Lelkes éljenzés tört ki, mert a versenyt a fiú nemcsak elkezdte, de végig is futotta.
A cél felé futni és célba érni! - igen, éppen erről van szó. Életünk hasonlít egy futáshoz. Fontos, hogyha elindultunk Krisztus követésére, akkor nekifeszülve, reménységgel fussuk végig a pályát. Egészen a célig! Azért pedig, hogy a célt ne tévesszük szem elől, ,,nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére...'' Zsid 12,2.
Keresztény bizonyságok, életek, történetek