Egy ember keresztül-kasul utazta a világot, csakhogy személyesen meggyőződhessen a Mester hírének valódiságáról.
- Milyen csodát tett a Mestered? - kérdezte az egyik tanítványtól.
- Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Egyik évben megrendezték a hegymászó világbajnokságot. Országonként a legkiválóbbak, legtapasztaltabbak jöttek el, hogy összemérhessék tudásukat a világ legjavával. Természetesen a legprofibb felszerelésekkel érkeztek, volt aki olyan kiegészítővel jött, melyet az űrtechnológiában használatos alapanyagból gyártottak. Azonban egy kis ország versenyzője kivétel volt. Ugyanis ahonnan jött, olyan szegénységben élt, hogy mindig mezítláb mászott, és annyira megszokta, hogy a versenyen levette a cipőjét. A legtöbb versenyző sanda szemmel nézett rá, és gúnyolódtak rajta, de ő mit sem törődött vele. Egy hatalmas sziklafalat kellett megmászni, melynek rajtszóra kellett nekirugaszkodni, természetesen biztonsági köteleket használva. Ahogy nekikezdtek a mászásnak, a mezítlábas hegymászó egyre nagyobb előnyre tett szert, mígnem végül ő ért fel elsőként a csúcsra. Ahogy felért szokatlan dolgot kezdett csinálni. Fentről segíteni kezdett a többi versenyzőnek, hogy minél többen felmászhassanak, ugyanis olyan nehéz volt a falat megmászni, hogy sokan félúton inkább visszaereszkedtek.

A mezítlábas férfi így indokolta az esetet: "Mi értelme a csúcsra jutni, ha ott egyedül vagyok. Hiába kezdek el ünnepelni, mert mit ér az, ha nincs akivel megosszam. Inkább segítettem minél több embernek és bíztattam őket, hogy másszanak fel, mert fantasztikus érzés volt feljutni oda, és lenézni a mélybe, ami csodálattal tölt egy hegymászót. Inkább segítek másoknak, mintsem magányosan ücsörögjek és egyedül örömködjek."

Ránk nézve példamutató magatartás, amit ez az egyszerű mezítlábas hegymászó tett. Életünk nagy része versengés, és arra törekszünk, hogy mi egyedül kerüljünk fel a csúcsra. Sokszor annyi emberen áttaposunk, a mélybe lökjük, csak azért, hogy mi érvényesülhessünk. De az örömmámor után jön a józanodás. Rájövünk, hogy egyedül, magányosan vagyunk odafent. Csalódottak és frusztráltak leszünk, és az emberek elfordulnak tőlünk, vagy éppen irigykednek.
Kövessük a mezítlábas hegymászó példáját. Ha felértünk a csúcsra, segítsünk másoknak is feljutni oda. Ha valamiben sikert értünk el, osszuk meg másokkal azt, hogyan is érhetik el. Segítsünk embertársainknak: akkor lesz igazi gyümölcse a sikerünknek, ha mások is részesülnek belőle.

Egyszer a király sétára indult a királyi kertben. Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
A tölgyhöz fordult.
- Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett.
- Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
- Azt gondoltam, - szólt az árvácska - amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot. Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.

Ha a Bibliádat is legalább annyira fontosnak tartanád, mint a mobilodat, akkor

* mindig nálad lenne,
* naponta többször is elővennéd,
* visszafordulnál érte, ha valahol ottfelejtetted,
* figyelnéd, hogy nem érkezett-e üzenet,
* ezt ajándékoznád gyerekeidnek,
* magaddal vinnéd utazásaidra,
* rögtön ehhez nyúlnál vészhelyzet esetén.

És még a hívásdíj miatt sem kell aggódnod, mert Jézus Krisztus maradéktalanul kifizette a számlát!

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól.” 1 Jn 1.8-9

Egy férfi hirtelen haragjában megölte a feleségét. Bár nem derült ki a tette, lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Segítséget és vigasztalást keresve egy rabbihoz fordult. „Rabbi segítsen! Gyilkoltam.” A rabbi ijedten összerezzent, majd keményen rászólt az emberre: „Súlyos a te bűnöd, megtorlásra vár, bosszúért kiált. Nem tudok segíteni, hiszen írva van: szemet szemért, fogat fogért.”
Az ember vigasztalanul menekült tovább. Egy, az ezoterikus tanokba beavatott guruhoz fordult segítségért: „Nagy mester, én gyilkoltam. Segítsen!” A guru kelletlenül szakítja meg a meditációját, hogy elmondja a bölcs igéket: „Gyermekem, az élet csak látszat. Sem jó, sem pedig rossz nem létezik. Nézz át a látszaton, a cselekedeteid is csak látszatvalóságok. Ne nyugtalankodj. Elmélkedj, és ismerd meg magad.”
De az ember vigasztalanul megy tovább a maga útján. Végül egy gyóntatószék előtt találja magát. Fény szűrődik ki. Nyugtalanságában bemegy és letérdel. Félve suttogja: „Atyám, kérem segítsen. Gyilkoltam.” Egy pillanatig halálos csend telepedik a gyóntatószékre, majd a gyóntató atya szelíd, jóságos hangja hallatszik: „Hányszor fiam?”

Ez a történet, bár nyilván célzatos, találóan mutatja, hogy az Egyháznak a bűnnel és bűnössel szembeni magatartása ugyanaz, mint ami Jézus cselekedeteiben és példabeszédeiben jut kifejezésre. Bár a bűn tagadása esetén - a bűnös érdekében - nyomatékosan figyelmeztet; azzal szemben azonban, aki beismeri a bűnét, az Egyház irgalmas anyává válik, aki vigasztal, megbocsát és felsegít, mint az atya Jézus példabeszédében.

A bűnbánat során a bűnös lélek az isteni szeretet valóságával találkozik, mely igazságos, nagylelkű, hűséges, és a megbocsátásban, a megváltásban nyilvánul meg. „Mert ha a szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a szívünknél, és tud mindent.” 1 Jn 3.20