Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
Egy tanár a tanítványainak akarta megtanítani, mi igazából a hit. A tanári asztalnál ülve elővette sokak által csodált, régi, értékes zsebóráját és azt mondta: "Aki idejön és elveszi a kezemből ezt az órát, annak neki ajándékozom." A társaság nevetgélni kezdett, s ilyeneket mondogattak: "Biztosan csak viccelődik a tanár úr, próbára akar minket tenni, mennyire vagyunk nagyravágyóak". Miközben ilyenek hangzottak el, a hátsó padok egyikéből lassan, de csendes magabiztossággal egy diák sétált előre a katedrához. Kinyújtotta a kezét és elvette az órát. A tanár mosolygott és azt mondta: "Jól van, fiam, mától a tied." Döbbent csend lett a teremben. A tanárember aztán ezzel mutatott rá arra, hogy a legtöbben nem hitték el, amit mond, ezért kinevették, legyintettek. De az a fiú már akkor elvette az órát, amikor elhitte beszédemet.
Megosztás a facebookonHa szükségem van valamire és egy szegény emberhez fordulok - mesélte a rabbinak valaki -, barátságosan fogad és amennyire tud, segít. Ha egy gazdaghoz megyek, szóba sem áll velem. Mondd, miért ilyen furcsa ez a világ?
- Gyere az ablakhoz és nézz ki! - mondta a rabbi látogatójának. - Mit látsz?
- Hát mit látnék?! - válaszolta a látogató. Látom az utcát, a fákat; a járókelőket, egy fiatalasszonyt a gyerekkocsijával, a botjára támaszkodó öregembert...
- És most gyere ide a tükörhöz - szakította félbe a rabbi. - Mit látsz?
- Micsoda kérdés, mit látnék, ha a tükör előtt állok?! Természetesen magamat.
- Látod, így van ez. Üvegből van az ablak is meg a tükör is. De ha rákensz egy kis ezüstöt, már csak magadat látod...
A férfi így is tett nap mint nap, elment a sziklához és teljes erejéből tolta. Éveken át ugyanígy tett. Az egyik nap, amikor fáradtan ballagott hazafelé, útközben megjelent neki a Sátán, és ezt mondta: “Miért kínzod magad? Évek óta csak fáradozol és a szikla még csak egy millimétert sem mozdult előre! Ha továbbra is folytatod, csak magadat ölöd meg, soha sem fogod tudni ezt a sziklát megmozdítani! Semmi haszna és eredménye nincsen annak amit nap mint nap teszel! Felesleges erőfeszítés az egész!”
A férfi elgondolkozott azon amit a Sátán mondott, és feltette magának a kérdést: “Minek is teszem mindezt? Miért is kínzom magam? Talán az is elég lenne ha csak éppen megpróbálnám megtolni a sziklát és nem fáradoznék a semmiért.” Sokat rágódott és gyötrődött a férfi, míg végül az Úrhoz imádkozott: “Uram! Évek óta hűségesen végzem a te szolgálatodat és akaratodat. Nap mint nap elmegyek a sziklához és teljes erőmmel nekifeszülve tolom. De semmi eredménye! Még csak egy millimétert sem mozdult meg! Mi a baj velem? Mit csinálok rosszul? Miért nincs semmi eredménye a kitartó munkámnak?”
Erre Jézus szelíd hangon így felelt: “Drága gyermekem! Arra kértelek, hogy teljes erődből, nekifeszülve told azt a sziklát és te hűségesen meg is tetted amire kértelek. Egy szóval sem mondtam neked, hogy el kell mozdítanod a helyéről. Tolni kellett, nem pedig eltolni! Most pedig azt kérdezed tőlem, hogy miért vagy sikertelen a feladattal? Nézz csak magadra! A karjaid megizmosodtak, hátad is olyan erős lett mint még soha. Lábaid is masszívak lettek és erősek. Napról napra erősödtél. A sziklát nem mozdítottad meg, de erősödtél testben és lélekben, ugyanis lelkiismeretesen, hittel és bizalommal végezted a rád bízott feladatot. És most drága gyermekem, Én mozdítom el a sziklát!”
Sokszor az emberek többet várnak el maguktól, mint amennyit Jézus elvár tőlük! Hittel nekifeszülhetünk, hogy hegyeket mozdítsunk el, de ezt végül Isten maga teszi meg!
Aztán megnézett a törzsfőnök egy képet a misszionárius otthoni lakásáról. Nagyon szép, kényelmesen berendezett lakás, és ahhoz képest most egy összetákolt kunyhóban lakik ez az ember. Megkérdezte: nem sajnáltad otthagyni azt a szép lakást és idejönni ebbe a kis kunyhóba? Nem, mert én is szeretlek benneteket, és ha Jézus Krisztus beszélni akar veletek, el kellett, hogy jöjjek, és el kell, hogy mondjam azt a jó hírt a számotokra: nektek is van új élet.
A törzsfőnök ezen nagyon elgondolkozott. Azt mondta: igen, ez a szeretet.
Megosztás a facebookonEgy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta hajtani, de amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére. Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?” Erre mindketten elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát. Erre a mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”
Így emelkedjünk fel mi is kicsinyes értelmünk fölé – és eljutunk a szívből fakadó megbocsátásig.
Megosztás a facebookon
Keresztény bizonyságok, életek, történetek