Belépés FacebookkalKommentek
[ Ablak bezárása ]
Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet, amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajta nagy öröm, csupán egy alig észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő koldustól?
A költő egy reggelen egy szál virágot adott a koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca, talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.
Keresztény bizonyságok, életek, történetek