Belépés FacebookkalKommentek
[ Ablak bezárása ]
A veréb irigykedve figyelte a sast: Milyen méltóságteljes, milyen magasan szárnyal! Szinte megérintheti a Napot. És valóban, a faágról, ahol a veréb ült, úgy tűnt, mintha a Nap magába szívná, körbeölelné a fénye által bearanyozott sast. „Én talán kevesebbet érek csak azért, mert kicsi és szürke vagyok?”
Elhatározta, hogy olyan magasra repül, és olyan közel a Naphoz, ahová még a sas is hiába vágyik. Repült, repült, repült, egyre magasabbra. Már a felhők felett járt - gyenge szárnyai alig bírták a terhet, de ő minden erejét megfeszítve csak emelkedett tovább. A levegő ritkulni kezdett. Furcsa módon minél közelebb került a Naphoz, annál hidegebb lett. És ő mégis repült, csak repült... Aztán nem bírta tovább. Szárnyai összefagytak, nem kapott levegőt. Ilyen közel a Naphoz még senki sem jutott, gondolta, aztán már csak zuhant, zuhant...
Keresztény bizonyságok, életek, történetek