A BÁTORÍTÁS EREJE...

Egy nap egy igazgató behívott három tanárt, és ezt mondta: „Önök a három legjobb tanár intézményünkben, ezért önökre bízunk kilencven magas intelligenciájú tanulót, lássuk, mit tudnak velük kezdeni”. Ezek a diákok harminc százalékkal magasabb teljesítményt értek el, mint a többi gyerek az iskolában. A tanév végén az igazgató hivatta a három tanárt, és ezt mondta: „Be kell vallanom valamit. Önök nem a kilencven legígéretesebb tanulót kapták; a diákok teljesen átlagosak voltak. Véletlenszerűen választottuk őket, és önökre bíztuk.” A tanárok ebből természetesen azt a következtetést vonták le, hogy nyilván különleges pedagógiai képességeiknek köszönhető a diákok nagyszerű előmenetele. „Még valamit meg kell vallanom” – folytatta az igazgató. – „Önök nem az iskola legjobb tanárai, kalapból húztuk ki a neveket.” Nos, miért teljesítettek azok a diákok és azok a tanárok olyan magas szinten? Mert arra biztatták őket, hogy higgyék el, hogy képesek rá! A baseballsztár Reggie Jackson mondta: „Megmondom, mitől lesz valakiből jó edző: a jó edző képes elérni, hogy a játékosok azt higgyék, jobbak, mint valójában. Rávesz arra, hogy jó véleményed legyen saját magadról. Tudtodra adja, hogy hisz benned. Eléri, hogy még többet hozz ki magadból. És ha egyszer felismerted, hogy milyen jó vagy, többé már nem fogsz megelégedni a játékban kevesebbel, mint hogy a tőled telhető legjobbat nyújtsd.” Tehát ma menj, és bátoríts valakit!

Kommentek
  1. Én