Egy este, amikor a misszió vezetője elmondta evangéliumi üzenetét a szokásos tömegnek, a lehorgasztott fejű férfiak közül egy előrejött az oltárhoz, és letérdelt imádkozni; Istenhez kiáltott segítségért, hogy meg tudjon változni. A megtérő egyre csak ezt kiáltozta: “Ó, Istenem, hadd legyek olyan, mint Bill! Tegyél olyanná, mint Bill! Tegyél olyanná, mint Bill!” A misszió vezetője lehajolt hozzá, és ezt mondta: “Nem lenne jobb, ha azt imádkoznád: legyek olyan, mint Jézus?” Miután néhány másodpercig gondolkodott, a férfi felnézett, és megkérdezte: “Ő olyan, mint Bill?” Élj úgy, hogy mások meglássák benned Jézust!

Abbis sah perzsa uralkodóról szól a következő történet. A sah nagyon szerette népét. Hogy még jobban megismerje és megértse őket, különféle álruhákban vegyült el közöttük. Egy napon szegény emberként elment a nyilvános uszodába és egy szűk cellában leült a kazánfűtő mellett, aki a melegről gondoskodott. Amikor eljött az ebédidő, a király megosztotta egyszerű ételét és úgy beszélt magányos alattvalójával, mint a barátjával. Aztán ismét meglátogatta és az ember nagyon megszerette a királyt. Egy napon a sah megmondta neki, hogy ő az uralkodó, és arra gondolt, hogy a kazánfűtő majd valamilyen ajándékot kér tőle. De a fűtő szeretettel és csodálattal nézett uralkodójára, és végül így szólt: “Elhagytad palotádat és dicsőségedet, hogy velem együtt légy ezen a sötét helyen, egyszerű ételt fogyasztottál, és törődtél azzal, hogy boldog vagyok -e vagy szomorú. Másoknak gazdag ajándékokat osztogatsz, de nekem önmagadat adtad, és ez csak akkor marad meg nekem, ha sohasem vonod vissza tőlem barátságod ajándékát.”

Egy indián ellátogatott New Yorkba a barátjához. Sétálni indultak a Broadway-n. Nehezen viselte a járművek zaját, az utcákon özönlő tömegek moraját. Egyszer csak megtorpant, megragadta a barátja karját, és a fülébe súgta:
- Hallod te is, amit én hallok?
- Persze. Hallom az autók dudálását, a buszok dübörgését, a gyalogosok beszédfoszlányait…
- Nem, nem. Itt valahol egy tücsök ciripel.
- Lehetetlenség. Biztosan tévedsz, a belvárosban, sajnos, már régen nincsenek tücskök. De ha ide is tévedt volna egy, ebben a zajban úgysem hallaná az ember – felelte türelmetlenül a városi ember.
Az indián széthajtotta az egyik ház falára kúszó csenevész vadszőlő leveleit – egy kis tücsök lapult mögöttük.
- Persze, nektek egyszerűen kifinomultabb a hallásotok – jegyezte meg józanul a barátja.
- Nem érted, miről van szó – volt a válasz. Adj egy 50 centes érmét!
Amikor megkapta, a földre ejtette a pénzt. A körülöttük tolongó járókelők közül többen megtorpantak, még azok is, akik néhány lépéssel arrébb voltak már, és kíváncsian keresték szemükkel a járdán az érmét.
- Érted már? – kérdezte az indián a barátját. – Ennek a pénzdarabnak a csörrenése sem hangosabb, mint a tücsök ciripelése. A fehér emberek füle ezt mégis meghallotta. Tudod, az ember mindig azt hallja meg, amire megtanult figyelni…

Neked hol a kincsed? Mit hallasz meg a leghamarabb? Mire hegyezed a füled igazán?

Amikor megvette, a szívéhez szorította, és azt mondta: most már kétszeresen az enyém vagy. A kereskedő ezt látta és hallotta, megkérdezte a kisfiút, hogy miért mondja ezt? Erre a kisfiú elmondta, hogyan veszítette el a kis hajót, hogyan ismert rá a kirakatban, és most megvette. Így elsősorban azért az övé, mert ő készítette, másodszor azért, mert megvásárolta.

Ehhez hasonlóan cselekedett Isten is az emberrel. Először minden ember az Istenhez tartozik, mert ő a mi Alkotónk és Teremtőnk. Másodszor azért vagyunk az Övéi, mert nagy árat fizetett értünk, hogy minket visszaszerezzen a Maga számára.

Most egy ma sikeres magyar pop-együttes egyik dalszövege kapcsán készített interjúról lesz szó. A dal címe ennyi: “Nem hiszek”, és refrénként elhangzik pl., hogy “nem hiszek a gyűrű aranyában; nem hiszek a szavak igazában… nem hiszek az otthon melegében, nem hiszek Apáink erejében…” Az énekes pedig elmondta, hogy ez a dal egy generációs reflexió bizonyos társadalmi jelenségekre, a mai magyar fiatalság lelkületét kivetítve. És valóban nagy igazságot fogalmaz meg. Elég körbenézni fiataljaink körében, hogy mennyire nem hisznek, nem tudnak megmaradni semmiben. Ha nem tetszik az iskola, megyek másikba. Ha nézeteltérés adódik egy kapcsolatban, akár egy házasságban, lépek másikba, keresek mást, jobbat. Ha a munkahelyen kellemetlenség ért, majd keresek másik helyet. Ha az egyházamban nem tetszik valami, kipróbálok másik vallást. Megmaradni, kitartani bármiben – nem tartozik ma az erősségek közé… A szabad választások korát éljük mindenben, csak mintha kellő bölcsességünk nem lenne a választások szabadságához.
Egy másik példa szintén egy interjú: 107 esztendős bácsit köszöntöttek születésnapja alkalmából, és neki is feltették az ilyenkor természetesen adódó kérdést: mi segített ezen a hosszú életúton megmaradni? A néhány szavas válaszban pedig ott rejlett a szívet melengető válasz: a hit segített megmaradni. Próbákhoz, háborúkhoz, szegénységhez – a hitben talált erőt a túléléshez.
A két példa összekapcsolása talán nem is igényel magyarázatot.