Búza

Miután a jó Isten megteremtette a világot, leküldte az angyalokat az égből, nézzék meg, hiányzik-e még valami a földön. Az angyalok hamarosan jelentették neki, hogy bizony elfelejtett búzát teremteni az emberek javára. A hiba kijavításaként a jó Isten megparancsolta, hogy az angyalok azonnal rázzák ki a mennyei asztal terítőjét. A lehulló morzsákból szerte a világon búza termett. De ez nem volt igazi szép búza, hanem csak alacsony szárú, ritkás kalászú, kicsiny szemű búza, amolyan vadbúza. Az embereknek nem is tetszett, gaznak tartották, s ügyet sem vetettek rá. Mert az emberek mindig olyanok voltak a földön, hogy a jó nem kellett nekik, még akkor sem, ha rájuk parancsolták.
De azért volt két testvér, akik nem vetették meg Isten ajándékát, s elvetették e búza magvait. Aratáskor, ha több nem is, de két zsákkal termett az apró szemű búzából, amelyen megosztoztak. Az egyik testvér odahaza azt gondolta, hogy a fele búzáját odaadja a másiknak, mert amaz egyedül van, s nagyobb szüksége lehet rá. Éjszaka aztán elindult, hogy titokban átvigye a búzát, de a testvérébe botlott, aki éppen át akart mászni a kerítésen hozzá. Kiderült, hogy ő is elindult, hogy a maga búzájának a felét odaadja sokgyermekes testvérének. A testvéri szeretetre való tekintettel a jó Isten ekkor szétszórta mind a búzaszemeket a földön, amelyek dús kalászú, kövér szemű búzát teremnek azóta is. Így áldotta meg Isten a búzát.

Testvér

Egyszer a nagyapa megkérdezte a gyerekeket, hogyan lehet megállapítani, hogy melyik órában ér véget az éjszaka és kezdődik meg a nappal.
- Talán akkor, mikor messziről meg lehet különböztetni a kutyát és a bárányt? - kérdezte az egyik gyerek.
- Nem - felelte a nagyapa.
- Talán akkor, mikor messziről meg lehet különböztetni a datolya- és a pálmafát? - kérdezte a másik.
- Nem - hangzott újra a válasz.
- Hát akkor hogyan? - kérdezték tanácstalanul a gyerekek.
- Akkor veszi kezdetét a nappal, mikor akármelyik ember arcába nézel, testvéredet ismered fel benne.