Mendelssohn egyszer elment a fridbourgi katedrálisba. Fölment az orgonához, és megkérdezte, hogy játszhatna-e a híres hangszeren. Az idős orgonista féltékeny volt a hangszerére, és először nem akarta megengedni a játékot. Később azonban engedett, hogy az idegen kipróbálhassa a katedrális fenséges „mennydörgését”. Néhány percig elbűvölten hallgatta a muzsikát, majd rátette kezét a vendég orgonista vállára és felkiáltott: „Kicsoda ön? Mi a neve?” Az orgonajátékos ezt felelte: „Mendelssohn.” „Hogy lehet, hogy mégsem akartam megengedni, hogy Mendelssohn hozzányúljon az orgonához?!” - korholta magát az orgonista.
Az ember hasonlóan cselekszik, amikor nem engedi meg, hogy Krisztus kézbe vegye az életét, és ő hozza ki belőle az összhangot és melódiát.
Megosztás a facebookon
Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lánya hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot egy dobozba csomagolta be. Amikor az apja megkapta az ajándékot, kibontotta; és látta, hogy a doboz belül üres. Azt mondta a lányának:
- Tudod lányom, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.
- De apa - válaszolt a kislány - hiszen ez a doboz nem üres, tele van csókokkal, amiket én raktam bele neked.
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át kislányát, bocsánatáért esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki.
Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben. Az apa egész életén át az ágy alatt őrizte az aranydobozt. Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes csókot vett ki belőle, így emlékezve az ő gyermekére, aki azt beletette.
Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor fél 9 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek? Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.
Katona Béla
Három ember meghal, és felmennek a Mennybe. Be is akarnak menni, de a kapuban egy ember megállította őket.
- Ki vagy te? - kérdezi a kapuban álló az első embert.
- Én egy híres evangélista vagyok, sok könyvet írtam, még televíziós szolgálatom is volt, és általam sok millió ember ismerte meg az Úr Jézust.
- Na, ez mind szép és jó, de mondd csak, ismered az Úr Jézust?
- Persze hogy ismerem, hiszen mint már mondtam, én egy híres evangélista vagyok!
- Na és te kivagy? - kérdezte a második embertől.
- Én híres lelkipásztor vagyok, egész megagyülekezeteket pásztoroltam a Földön, az isten-tiszteleteinket is sok millió ember nézte különféle televíziós csatornákon.
- Na, ez valóban csodálatos! De mondd csak, ismered az Úr Jézust?
- Persze, hogy ismerem, hiszen én híres lelkipásztor vagyok!
- Na és te ki vagy? - kérdezte a harmadik embert.
- Amint azt magad is látod, én egy egyszerű öreg ember vagyok. Az életem gyorsan elmúlt, és ez idő alatt nem is tudtam semmi maradandót alkotni. Nem lettem híres prédikátor, sem gazdag, hanem egy kis házikóban éltem hosszú éveken át. Sokat imádkoztam, és azon igyekeztem, hogy hűséges maradhassak az én Istenemhez.
- Na és ismered az Úr Jézust?
- Igen, Uram, ismerlek Téged.
Egy keresztény ember mindennap elolvasott egy részt a Bibliából. Egyik alkalommal a Malakiás 3:3-at olvasta, mely így szól: „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztít meg az Úr...” Egyszerű igének tűnik, de őt mégsem hagyta nyugodni, egész nap ez a vers motoszkált a fejében. Végül úgy döntött, hogy a hétvégén elmegy egy ötvöshöz, hátha mélyebben megérti ezt az igeverset.
Az egyik munkatársának az édesapja pont egy ötvös volt. Megkérte, hadd menjen el hozzá, megnézni hogyan dolgozik, mert kíváncsi a folyamatokra. El is ment hozzá, és az ötvös büszkén és lelkesen kezdte el megmutatni és magyarázni szakmája fortélyait.
Egy ezüstdarabot kezdett felmelegíteni a tűzben, és azt mondta: „Fontos, hogy az ezüstöt a tűz közepébe tartsuk, hogy ezáltal az összes szennyeződést eltávolítsuk róla.”
„És az igaz, hogy az ötvösnek mindvégig a tűz előtt kell ülnie?” - kérdezte a kíváncsi keresztény férfi.
„Igen, ez egy nagyon fontos dolog. Nemcsak, hogy előtte kell ülni és fogni, hanem mindig figyelni is kell. Ki kell várni a megfelelő időpontot, amikor is ki kell venni az ezüstöt a tűzből. Mert ha az ember egy kicsit is tovább tartja a tűzben, könnyedén megsérülhet.” - válaszolta az ötvös.
„De azt honnan lehet tudni, hogy mikor kell kivenni a tűzből?” - kíváncsiskodott tovább a férfi.
„Ó, azt könnyű felismerni! Akkor kell kivennem, amikor meglátom benne a tükörképemet!” - mondta a mester.
Ha most te úgy érzed magad, mintha tűzben lennél és az éget téged, ne feledd Jézus figyel és vigyázz rád! És ez az állapot csak addig tart, ameddig a tükörképét meg nem látja benned...